< />
2009. július 7.

AESTisza Hírek

A halfogás szerelmesei

...találkoztak a Lázbérci Víztározónál, hogy öszszemérjék ügyességüket. Az idei évben a XXIV. Villamosipari Horgásztalálkozót az AES-Tisza Erőmű Kft. rendezte. A fővédnöki tisztséget Vécsi György üzletfejlesztési igazgató, a rendezési feladatokat Imre Sándor, a versenybizottság vezetését Varga Csaba vállalta.

A horgászversenyről Tokovicz Ervin, a Horgász Bizottság elnöke adott tájékoztatást.




- A résztvevők igen nagy számban jelentek meg, összesen harmincnyolc csapat 114 versenyzővel nevezett és indult, így a Lázbérci Víztározó adottságait figyelembe véve kellett a versenyzőket egymástól a szabályok szerint beosztani. Öt méteres távolság van ugyanis előírva, a verseny több kilométer hosz-szan zajlott. Miután sorsolás útján a csapatok bekerültek az A, B, illetve C szektorba és lezajlott a vezetői értekezlet is a szabályokról, kezdődhetett a harc a halakért. A megjelentek profi szerelékkel és tudással álltak neki a versenynek, komoly küzdelem zajlott. Ennek ellenére baráti, hangulatos rendezvényt tudhatnak a szervezők maguk mögött.
A résztvevők fáradalmaikat Dédestapolcsányban pihenhették ki, az ottani táborban volt a szállás.
Az összesített eredmények szerint első helyen végzett az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. csapata, ezüstérmes lett a Mátrai Erőmű Zrt., illetve harmadik helyezett a PA Zrt. csapata.
Egyéniben első helyezést Tóth Ferenc (E.ON Észak-dunántúli Á. Zrt.) összesen 7560 gramm fogással, második helyezést szintén az E.ON Észak-dunántúli Á. csapatából Magyar Gábor 6270 gramm-mal és harmadik helyezést Hanol Ferenc az egyik paksi csapatból érte el 3790 gramm fogással.
2007-ben a Paksi Atomerőmű Zrt. és horgász egyesülete rendezi a huszonötödik találkozót.
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...