2008. augusztus 5.

Ünnepeltek a bányászok A magyar szénbányászat egykori központja, Tatabánya adott otthont az 53. bányásznapi ünnepségeknek szeptember 4-én. A központi ünnepségeket a Népházban rendezték, amelyen tiszteletét tette és beszédet mondott dr. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter és Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter is. E jeles eseményre eljöttek a bányászat országos szakmai és érdekképviseleti szervezeteinek elnökei, a térség országgyűlési képviselői, a házigazda Vértesi Erőmű Rt. vezetői.
Megnyitó beszédet mondott Rabi Ferenc, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
A bányászokat köszöntötték, azokat, akik a nehéz, de szép szakma írott és íratlan törvényei, a bányászhagyományok, a veszélyes és nehéz munkakörülmények formáltak közösségé, amelyben a munkás és a munkát irányító azonos módon gondolkodik, önmagáért, másokért is felelősséget vállal.
A múlt, a jelen értékelése után a jövő biztonsága is szóba került. Amint azt a munkaügyi miniszter említette, ahhoz, hogy jövőre, vagy tíz év múlva nyugodtan ünnepelhessünk, a kormánytagoknak is bizonyos kérdésekben helyt kell állniuk. Majd bejelentette azt, hogy előző napon a kormány részéről aláírásra került az a megállapodás, amely hosszú távon biztosítani kívánja a bányász és villamosenergia-ipari kollektívának a kiszámíthatóbb jövőt.

A bányászszakszervezet - mai nevén a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete - történelmi múltjának, történelmi kezdeteinek három jelentős állomására emlékezett ez év szeptember 11-én tartott Jubileumi Emlékülésén.
Az évtizedes múltra visszatekintő szakmakultúra történetének már a korai szakaszában megjelent a bányatulajdonosok és a bányamunkások antagonisztikus ellentéte, amelyek kezdetben a bányamunkásság spontán megmozdulásaiban jutott kifejezésre. Az első bányászmozgalmakról 1525-ben tettek említést, a Besztercebánya, Selmecbánya és a körmöcbányai munkásság összefogásáról, majd az 1700-as években az erdélyi só- és ércbányászok munkásainak bérharcai következtek, később 1800-as évek végének salgótarjáni, Pécs-vidéki, tatabányai munkásmegmozdulásai jelezték a bányászok fokozódó elégedetlenségét.
A századfordulón Erdélyben, Pécsett, Dorogon, Salgótarjánban, Ózdon szakegyletek jöttek létre, szociális szervezetek alakulására tettek kísérletet, amelyek sürgetően vetették fel a szakszervezet létrehozásának igényét.
A Szakszervezeti Tanács 1903. december 26-27-én hívta össze a magyarországi bányamunkások első országos konferenciáját.

Ez volt száz évvel ezelőtt az első kezdeményező lépés a bányászszakszervezet létrehozása felé. (A belügyminiszter azonban nem járult hozzá a szövetség megalakulásához.)
A Szakszervezeti Tanács látva, hogy legális szervezet létrehozására nincs lehetoség, elhatározta, hogy lapot adnak ki és a lapot előfizető bányamunkásokból kezdték meg a szakszervezeti tagság szervezését, szabad szakszervezet létrehozását. Kilencven évvel ezelőtt, 1913. szeptember 4-én jelent meg a Bányamunkás, amely öt évig illegális szakszervezetként működött. (Hivatalosan ez időtől tartjuk számon a szakszervezet működését.)
85 évvel ezelőtt 1918. január 28-án a belügyminiszter jóváhagyta a Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetségének alapszabályát és 1918. szeptember 21-23-án került sor a szövetség első közgyűlésére, ahol a szervezet megválasztotta saját testületeit és vezetőit és megkezdte önálló szervezetként való működését.
A bányászszakszervezet évszázados fennállása alatt mindig a bányamunkásság, tagság érdekeit szolgálta.
Ha kellett éhségsztrájkokkal, tüntetéssel, csendőrsortűzzel, ha kellett széncsatákkal, munkaversennyel, lobbizással, ha kellett érdekegyeztetéssel, szakértői tárgyalással, és ha szükséges volt, demonstrációval, sztrájkkal lépett fel a bányászok jogos érdekeinek védelmében.
A bányászszakszervezet hivatalos elnevezése többször is változott az elmúlt évtizedek során, szerepe, hitvallása és küldetése azonban mindvégig változatlan maradt. A tagság, a bányászok ügyének elkötelezett szolgálata.
A Jubileumi Emlékülésen - melyet a BDSZ ugyancsak jubiláló, ötvenöt éves székházában tartottak - részt vettek az Országos Tanács tagjai, a szakszervezet egykori vezetői, a Bányamunkás volt szerkesztői, s az érdekvédelmi munkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó nyugdíjas alapszervezetek képviselői.
Ott voltak a bányász érdekképviseletek munkaadói szervezeteinek vezetői, a nemzetközi szervezet, a kormány képviselői is.
A megemlékezés a székház bejáratánál lévő emlékhely megkoszorúzásával kezdődött, ahol a bányásztársadalom mai képviselői hajtottak fejet az életüket társaikért, hivatásukért feláldozó, mártírhalált halt bányásztársaik emléke előtt.
Az elnökségben helyet foglaló hozzászólók - Csizmár Gábor FMM államtitkár, Kádár Zsuzsa, az EMCEF regionális koordinátora, Wittich Tamás, az MSZOSZ elnöke, Gál Rezső, a Magyar Energiaipari Szakszervezeti Szövetség elnöke, Szalay József, a Bányamunkás egykori szerkesztője, Kovács László, a bányásznyugdíjasok és Kármán Csaba az aktív dolgozók képviseletében - saját szervezetük, közegük látószögéből beszéltek a bányászat, a bányászszakszervezet fontosságáról, a múlt emlékeiről.
Rabi Ferenc, a BDSZ elnöke - huszonnyolc nyugdíjas tisztségviselőnek - kedves megemlékezésként ezüst bányászgyűrűt adott át. A végig jó hangulatú ünnepség, melynek valamennyi résztvevője jubileumi emlékkorsót kapott, egy kellemes ebéddel, s az azt követő, s még hosszan tartó baráti beszélgetésekkel ért véget.

(Forrás: "forró drót" újság 9. évf. 9.sz.)

Hozzászólás írása:

• Kérjük jelentkezzen be!