< />
2008. augusztus 5.

BESZ Hírek

A Budapesti Erőmű Rt. kelenföldi részlegének felújítása

Az Eletricité de France magyarországi képviselete és a Budapesti Erőmű Rt. vezetősége november 4-én a Kelenföld II.-egység alapkőletételének ünnepségére invitálta a magyarországi francia nagykövetség, a társvállalatok, az erőmű munkatársainak csoportját, illetve a sajtó képviselőit.
Gerard Bourland, a BE Rt. vezérigazgatója megnyitójában ismertette a projekt főbb jellemzőit. A saját szervezésű, 55 millió eurós beruházás kivitelezése után nő a társaság teljesítménye, jobb lesz a távhő-ellátás biztosítása, emellett egyharmadára csökken az erőmű légszenynyezés kibocsátása, megfelelve a hazai szabályozásnak és az uniós előírásoknak is. Az új erőműrész tervezett üzembe helyezése 2006 első felében történik meg.


A jelenlévők megtekintették a helyszínt, ahol az alapkő letétele előzményeként dr. Horváth Tamás, az EDF Hungária Kft. főigazgatója, a BE Rt. Igazgatóságának elnöke a projekt jelentőségéről beszélt. Mint mondta, a társaság büszke arra, hogy a beruházás teljes mértékben megfelel a technikai követelményeknek, a várospolitikai elvárásoknak, nem elhanyagolva Budapest levegőtisztaságával kapcsolatos szempontokat és a távhőárak csökkentésének kívánalmait. "Szinte presztízskérdéssé vált ez a nagy jelentőségű beruházás, hiszen az egyik legrégebbi erőműrész teljes felújítása történik meg." Dr. Horváth Tamás kérte az áldozatos munka folytatását a dolgozóktól, emellett a lakosság további szíves megértését az építkezések folyamán.


Üdvözölte a beruházást és a városrésznek ebből származó leendő előnyeit Molnár Gyula, a XI. kerület polgármestere. - Mint a főváros legnagyobb kerülete, mindig adódnak anyagi nehézségek, ilyenkor örvendetes, ha "valaki" - ez esetben a BE Rt. - nemcsak ebben, hanem szociális alapítványokat is támogatva segít - mondta. A polgármester cserébe ígéretet tett egy szabadidőközpont építésére, valamint a Budafoki út rendbetételére.

A hozzászólások után került sor az ünnepélyes alapkőletételre. A konkrét kivitelezéseket az Alstom Power Hungária Rt., a Schneider Electric Rt., a Vegyépszer Rt. és a Trade Kontact Kft.végzi, emellett hosszú távú szerződést kötöttek a Főtáv Rt.-vel a korszerű távhő-ellátás és a főváros villamos energia igényeinek biztosítására. A beruházás 70 %-át a HVB Bank finanszírozza. A projekt során az erőmű gyarapodni fog egy kettős megcsapolásos kondenzációs gőzturbinával (49,8 MW), egy gőzkazánnal, egy forróvíz kazánnal (70 MW), egy generátorral (49,9 MW) és egy főtranszformátorral (64 MVA).

Lóczy
(Forrás: "forró drót" újság 10. évf. 11.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...