AZ ELFOGADOTT SZABÁLYOK ŐSZI MÓDOSÍTÁSÁÉRT KÖZÖSEN KÜZDÜNK!
2018. július 25.
A nyilatkozatok, álláspontok folyamatosan változnak. Nem csak követjük az adótörvények megváltoztatását, hanem igyekszünk lépéseket is tenni a mindenki számára megfelelő megoldás megtalálásában és elérésében, együtt a szakszervezetekkel, a konföderációkkal közösen.

Június végén került szóba először, hogy a kormány elvenné a béren kívüli juttatások adómentességét és csak a SZÉP-kártya marad a kedvezményes adózási körben. Az ötlet egyáltalán nem aratott sikert az érintettek közt. A döntés megszületett. Alapjaiban változtatja meg a béren kívüli juttatások szabályrendszerét a 2018. július 20-án az Országgyűlés által elfogadott 2019-es adócsomag.

Amikor a törvénymódosítási javaslat benyújtásra került, a szakszervezetek körében szinte egységes összefogás volt tapasztalható. Együttes tiltakozásukat fejezték ki a konföderációk, a VKF munkavállalói oldala és természetesen az EVDSZ és az MVM TSZSZ is.

A parlamenti képviselők többsége eldöntötte 2018. július 20-án, hogy jövőre változik a cafeteria-rendszer: a SZÉP-kártya marad az egyetlen kedvező adózású elem. A legfeljebb 450 ezer forintos kedvezményes adózási feltételek mellett kifizethető keret nem változik, de a munkaadókat, illetve a munkavállalókat csak a SZÉP-kártya igénybevétele esetén illeti meg az adókedvezmény. Az sem változik, hogy a közszférában kétszázezer forint lehet ez a juttatás.

A LIGA Szakszervezetek felhívja a figyelmet arra, hogy a béren kívüli juttatások jelentős részének megszüntetésével nehéz helyzetbe kerülnek mind a munkavállalók, mind a munkáltatók. A munkáltatók adókedvezménnyel nem biztosíthatják tovább ezeket az ellátásokat. Ennek következtében vagy megszüntetik, vagy „béresítik" õket vagy megfizetik a nem kedvezményes - a bérrel megegyező – adót utánuk. Ha a béren kívüli juttatásokat bár nem pénzben kifizetett, de nettó juttatásoknak tekintjük, akkor minden, a munkavállalónak biztosított 10 ezer forint után a munkáltatóknak 2018-ban 13 500 forint, 2019-ben pedig 17 800 forint költsége keletkezik. Ha tekintetbe vesszük, hogy a versenyszférában 450 ezer forint a kedvezményes adózással adható cafetéria keret, ez a munkáltatóknak 193 500 forint többletkifizetést is jelenthet.

Gyakran halljuk azt a kormányzati ellenvetést is, hogy a cafetéria nem a leginkább rászoruló munkavállalók juttatási formája, ezért a megszüntetése nem sért szociálpolitikai célokat. A szakszervezetek szerint azonban például az iskolakezdési támogatás, az albérleti hozzájárulás, a lakhatási támogatás, vagy a helyi bérlet kifizetése igenis a leginkább rászorulók életét tette könnyebbé.

Ugyanígy, a munkaerő megtartásának lényeges eszköze az egészségpénztári megtakarítások biztosítása is, amelynek célja az egészségmegőrzés. Ezt nem csak az a felismerés táplálja, hogy kifizetődőbb egészséges munkavállalót alkalmazni, mint beteget, hanem az is, hogy a munkavállalónak számít, hogy a munkahelye milyen gondoskodási csomagot nyújt számára.

Az EVDSZ egyetért a LIGA Szakszervezetek azon véleményével, mely szerint, ha az Országgyűlés által elfogadott szabályozás hatályba lép, a munkáltatók vagy „béresítik" a korábbi juttatásokat, vagy azok megszűnnek. Az utóbbi esetben a vállalat munkaerő-megtartó képessége kerül veszélybe – amellett természetes, hogy a munkavállalók számottevő jövedelem-csökkenést kell, hogy elszenvedjenek.

Ha a vállalkozók felvállalják a többletköltségeket, ez sem feltétlen jó hír a munkavállalóknak, mert a következő évi béremeléseknél a munkáltatók jogosan mondhatják: a béremelést már biztosították – mindezt úgy, hogy a munkavállalók tényleges jövedelme semmit sem változott!

Az EVDSZ támogatja az alábbi konföderációs, és a VAPB munkavállalói oldala által nevesített célok megvalósulását, és tevékenyen részt kíván venni az ezek elérése érdekében meghirdetett érdekérvényesítési akciókban!

A LIGA Szakszervezetek szeretné, ha a Kormány – Varga Mihály ígéretének megfelelően – az ősz folyamán áttekintené a béren kívüli juttatások rendszerével kapcsolatos szabályozást és legalább azokat az elemeket, amelyek foglalkoztatási, szociális és öngondoskodásra ösztönzõ célt szolgálnak, visszahelyezné a kedvezményes juttatások közé.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) határozottan tiltakozik a cafetéria rendszerének érdemi egyeztetés nélkül végrehajtott átalakítása ellen. A konföderáció ezzel kapcsolatban nyílt levelében arra kérte a köztársasági elnököt, hogy azt az alaptörvényben biztosított jogkörével élve küldje vissza megfontolásra az Országgyűlésnek.

A nyilatkozatok, álláspontok folyamatosan változnak. Nem csak követjük az adótörvények megváltoztatását, hanem igyekszünk lépéseket is tenni a mindenki számára megfelelő megoldás megtalálásában és elérésében, együtt a szakszervezetekkel, a konföderációkkal közösen.

NEM ADJUK FEL, A SZABÁLYOK ŐSZI MÓDOSÍTÁSÁÉRT KÖZÖSEN KÜZDÜNK, HISZEN

EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK!

Kapcsolódó cikkek
Eseménynaptár
Tagszakszervezetek
Forró drót - letölthető újságok