< />
2008. augusztus 5.

DEDASZ Hírek

ÚJRA BIZALMAT KAPOTT

Azt tartják róla, hogy igazi közösségi ember, jól tudja kezelni a konfliktusokat, segítőkész, alapjában véve vidám természetű.
Mondják, hogy az e.on társaságoknak erős szakszervezeteik és üzemi tanácsaik vannak.
Nos, ebbe a kitűnő csapatba jól beilleszkedett és a legteljesebb mértékben segíti a munkát Varga László.
- Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. szakszervezeti közössége másodszor is bizalmat szavazott neked, elnöknek választottak. Volt-e más jelölt a tisztségre?
- A júliusban lezajlott tisztségviselői választások alkalmával a tagság akaratából öt évre újra bizalmat kaptam a bizalmi testülettől. Az elnöki posztra két jelölt volt, a szavazólapra azonban csak az én nevem került fel, és a testület hat ellenszavazattal választott meg. Ez 86%-os támogatottságot jelent.
- Az elmúlt négy évről szóló beszámolótokból kérlek, említs meg néhány fontos eredményt!
- Számos eredmény közül a következőket tartom kiemelkedőnek: a kollektív szerződés folyamatos javítása a tagság igényeinek megfelelően, a 20 perces ebédidő munkaidő részévé tétele, az E.ON Érdekegyeztető Fórum létrehozása, az előnyugdíj rendszerének bevezetése, a foglalkoztatási megállapodás, a szociális juttatások reálértékének megőrzése, növelése és az átlagkeresetek jelentős növelése.
- Milyen az új szakszervezeti vezetés összetétele, vannak-e új tagok?
- Az újonnan választott szakszervezeti bizottság létszáma három fővel nőtt, akik mint új tisztségviselők kerültek az SZB-be: Goldschmidt Mihály (Pécs), Haraszti Attila (rt. központ) és Végh Miklósné (Szekszárd).
- Általános vélemény, hogy ma nagyon nehéz szakszervezeti vezetőnek lenni, és az érdekvédelem területén sok-sok külső körülmény együttes hatásaként alig lehet elérni valamit. Mi a véleményed erről?
- Valóban nem könnyű feladat SZB elnöknek lenni, de a munkavállalók érdekében munkálkodni elhivatottságra van szükség, mely úgy érzem, bennem megvan és ezt bizonyítja az eddigi tevékenységem. Munkánk során arra törekedünk, hogy a tárgyalások alkalmával a munkavállalóink részére a sok-sok rosszból a legjobbat érjük el. Higy-gyék el, ez nem kevés! A 2004. évi kollektív szerződés módosítása során is komoly eredményeket értünk el, így például növelni tudtuk a bérelőleget, a törzsgárda-jutalmak és a kártyapénz összegét.
- Milyen célt tűzött ki a szakszervezet a közeli és a távolabbi jövőre?
- A DÉDÁSZ Szakszervezet Bizalmi Testülete által elfogadott programunkban kiemelt helyet foglal el a stabil munkahely megőrzéséért folytatott harc, a munka értékét elismerő tisztességes bérekért folytatandó küzdelem, az emberhez méltó életminőséget, élet- és munkakörülményt biztosító szociális ellátás eddigi eredményeinek megőrzése, illetve fejlesztése, valamint a tagszervező munkánk színvonalának javítása, különös tekintettel a fiatalok körében végzett tagszervezésre. Céljaink elérésében számítunk valamennyi szakszervezeti tagunk aktív támogatására, a program megvalósítása rajtunk, szakszervezeti tagokon múlik.
Jelszavunk: Együtt erősebbek vagyunk!
- A Dédász Szakszervezet tagja a VDSZSZ-nek. Hogyan ítéled meg az együttműködést? A jövőben kell-e változtatni valamit a kapcsolaton?
- A DÉDÁSZ Szakszervezet alapító tagja a VDSZSZ-nek. Az együttműködést korrektnek, kiegyensúlyozottnak ítélem meg. A tevékenységünk során esetleg felmerülő problémák megoldásában mindig számíthattunk a szövetség segítségére.
Ezt igényeljük az elkövetkező időkben is. A jövőben is a VDSZSZ-t, mint szolgáltató szakszervezetet kívánjuk igénybe venni.

- e -
(Forrás: "forró drót" újság 10. évf. 9.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...