< />
2008. augusztus 5.

DEMASZ Hírek

Id. Wollner Pál 80 éves koráig dolgozott az iparágban

Idősebb Wollner Pálnak egyetlen egy munkahelye volt az ipari tanulós évektől kezdve egészen nyugdíjba vonulásáig, a Dél-Magyarországi Áramszolgáltató Vállalat (DÉMÁSZ). Hű volt a céghez és hű volt az iparághoz. Nyugdíjazása után munkát vállalt ott, ahol fia, ifjabb Wollner Pál is dolgozik, a Paksi Atomerőmű Rt.-nél, és nyolcvanéves koráig, amíg az egészségügyi szabályok megengedték, ott dolgozott. 63 évet töltött munkával a villamosiparban. Hódmezővásárhelyen él.

- Hogyan és mikor állt először munkába?

- Gimnáziumba jártam, de nem voltam valami jó tanuló. Édesapám egyszer ezt megelégelte, és 24 órányi gondolkodási időt adott, hogy válasszak egy szakmát, amiben dolgozni akarok. A barátom villanyszerelőként dolgozott egy üzletben, és hogy mellette legyek, ezt a szakmát választottam. Nem minden úgy sikerült, ahogy akkor elképzeltem, de azzal a barátommal a mai napig is tartom a kapcsolatot, nemrég járt nálam. 1933-ban villanyszerelő tanulóként vettek fel Hódmezővásárhelyen a DÉMÁSZ-hoz, és 45 évig, a nyugdíjazásomig ott dolgoztam. Közben besoroztak katonának, majd munkaszolgálatos lettem. Megjártam a koncentrációs tábort is, ahol két órán múlt az életem. Este 8 órakor ki akartak végezni bennünket, de 6-kor bejöttek az amerikaiak, és így megmenekültünk. 1945-ben kerültem vissza Hódmezővásárhelyre, 1950-től voltam művezető a villamos üzemvitelen, egészen nyugdíjba vonulásomig. Munkámat mindig elismerték, 45 éves szolgálatomért arany pecsétgyűrűt kaptam, és a 100 éves villamossági emlékérem mellett sok más kitüntetésben is részesültem.

- Hogyan került Paksra?

- Én a DÉMÁSZ agitálására mentem Paksra, egy hónapra, amiből aztán 15 év lett. Pali fiammal egy napon kerültünk az atomerőműbe. Előbb a villamos üzemvitelen, majd a folyamatirányításnál dolgoztam felügyelő elektrikus munkakörben. Zömmel kint voltam a 400-as alállomáson, kb. négy évig főügyeletet láttam el. 80 éves koromban még ott dolgoztam, de a vállalat főorvosa egyszer csak közölte, hogy 80 év felett már nem alkalmazhatnak.

- A régi időkből milyen emlékezetes élményét idézné fel?

- 1948-ban egy négymázsás transzformátort akartunk levinni Hódmezővásárhely egyik legmagasabb épületének, a Fekete Sas Szállodának a padlásáról. Többen vittük, én elmentem egy rúdért, mialatt az egyik fiatalember a helyemre lépett. A következő percben már le is szakadt a lépcsőház, egészen a földszintig, és a fiatalember belehalt az esésbe a ránehezedő transzformátortól. Mivel egyforma ruhában voltunk, azt hitték én vagyok. Azt mondják, akinek halálhírét költik, hosszú életű lesz, most vagyok 87 éves.

- Mivel telnek a napjai mostanában?

- Sokat mozgok, dolgozom, sportolok, tornázom, sétálok, nem hagyom el magam. Minden nap eljárok úszni, és rendszeresen vezetek autót. Két fiam és öt unokám van. Pali a Paksi Atomerőműben vezető mérnök. Kisebbik fiam is villamos ember, egy érintésvédelmi mérésekkel foglalkozó kft. vezetője. Az ő családjával egy udvaron belül, kertes házban lakunk, de magam élek, feleségem két éve halt meg. A társasági életet a piaci találkozások és néhány régi barátom látogatása jelenti. Sok örömet ad a két gyönyörű kutyám, olyanok, mint a gyerekek, játékosak és ragaszkodók.

- Visszajár Paksra?

- Igen, szeptemberben, a legutóbbi villamos napon is voltam Pakson. Teljesen egymagam autóztam, kb. 350 km-t vezettem le. Szeretek autózni, nem fáradtam el. Mint a legidősebb nyugdíjast, mindig meghívnak az ünnepségekre, május elsején is voltam. Nagyon kedves invitálást kaptam az üzemviteli főosztály vezetőjétől, Süli Jánostól, a villamos napon is egész délelőtt velük voltam. Hetzmann Albert is rendkívül örült, amikor meglátott engem. Ahogy kiszálltam az autóból, már sokan a túloldalról kiabáltak, nem győztem köszöngetni. Egy-egy ilyen találkozás mindig pár évvel meghosszabbítja az életemet. Szerettem Pakson lenni, sokszor álmodom is, hogy Pakson vagyok és dolgozom.

- További jó erőt és jó egészséget kívánok Pali bácsinak!

Lovásziné Anna
(Forrás: "forró drót" újság 9. évf. 10.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...