2008. augusztus 5.

Idősebb Wollner Pálnak egyetlen egy munkahelye volt az ipari tanulós évektől kezdve egészen nyugdíjba vonulásáig, a Dél-Magyarországi Áramszolgáltató Vállalat (DÉMÁSZ). Hű volt a céghez és hű volt az iparághoz. Nyugdíjazása után munkát vállalt ott, ahol fia, ifjabb Wollner Pál is dolgozik, a Paksi Atomerőmű Rt.-nél, és nyolcvanéves koráig, amíg az egészségügyi szabályok megengedték, ott dolgozott. 63 évet töltött munkával a villamosiparban. Hódmezővásárhelyen él.

- Hogyan és mikor állt először munkába?

- Gimnáziumba jártam, de nem voltam valami jó tanuló. Édesapám egyszer ezt megelégelte, és 24 órányi gondolkodási időt adott, hogy válasszak egy szakmát, amiben dolgozni akarok. A barátom villanyszerelőként dolgozott egy üzletben, és hogy mellette legyek, ezt a szakmát választottam. Nem minden úgy sikerült, ahogy akkor elképzeltem, de azzal a barátommal a mai napig is tartom a kapcsolatot, nemrég járt nálam. 1933-ban villanyszerelő tanulóként vettek fel Hódmezővásárhelyen a DÉMÁSZ-hoz, és 45 évig, a nyugdíjazásomig ott dolgoztam. Közben besoroztak katonának, majd munkaszolgálatos lettem. Megjártam a koncentrációs tábort is, ahol két órán múlt az életem. Este 8 órakor ki akartak végezni bennünket, de 6-kor bejöttek az amerikaiak, és így megmenekültünk. 1945-ben kerültem vissza Hódmezővásárhelyre, 1950-től voltam művezető a villamos üzemvitelen, egészen nyugdíjba vonulásomig. Munkámat mindig elismerték, 45 éves szolgálatomért arany pecsétgyűrűt kaptam, és a 100 éves villamossági emlékérem mellett sok más kitüntetésben is részesültem.

- Hogyan került Paksra?

- Én a DÉMÁSZ agitálására mentem Paksra, egy hónapra, amiből aztán 15 év lett. Pali fiammal egy napon kerültünk az atomerőműbe. Előbb a villamos üzemvitelen, majd a folyamatirányításnál dolgoztam felügyelő elektrikus munkakörben. Zömmel kint voltam a 400-as alállomáson, kb. négy évig főügyeletet láttam el. 80 éves koromban még ott dolgoztam, de a vállalat főorvosa egyszer csak közölte, hogy 80 év felett már nem alkalmazhatnak.

- A régi időkből milyen emlékezetes élményét idézné fel?

- 1948-ban egy négymázsás transzformátort akartunk levinni Hódmezővásárhely egyik legmagasabb épületének, a Fekete Sas Szállodának a padlásáról. Többen vittük, én elmentem egy rúdért, mialatt az egyik fiatalember a helyemre lépett. A következő percben már le is szakadt a lépcsőház, egészen a földszintig, és a fiatalember belehalt az esésbe a ránehezedő transzformátortól. Mivel egyforma ruhában voltunk, azt hitték én vagyok. Azt mondják, akinek halálhírét költik, hosszú életű lesz, most vagyok 87 éves.

- Mivel telnek a napjai mostanában?

- Sokat mozgok, dolgozom, sportolok, tornázom, sétálok, nem hagyom el magam. Minden nap eljárok úszni, és rendszeresen vezetek autót. Két fiam és öt unokám van. Pali a Paksi Atomerőműben vezető mérnök. Kisebbik fiam is villamos ember, egy érintésvédelmi mérésekkel foglalkozó kft. vezetője. Az ő családjával egy udvaron belül, kertes házban lakunk, de magam élek, feleségem két éve halt meg. A társasági életet a piaci találkozások és néhány régi barátom látogatása jelenti. Sok örömet ad a két gyönyörű kutyám, olyanok, mint a gyerekek, játékosak és ragaszkodók.

- Visszajár Paksra?

- Igen, szeptemberben, a legutóbbi villamos napon is voltam Pakson. Teljesen egymagam autóztam, kb. 350 km-t vezettem le. Szeretek autózni, nem fáradtam el. Mint a legidősebb nyugdíjast, mindig meghívnak az ünnepségekre, május elsején is voltam. Nagyon kedves invitálást kaptam az üzemviteli főosztály vezetőjétől, Süli Jánostól, a villamos napon is egész délelőtt velük voltam. Hetzmann Albert is rendkívül örült, amikor meglátott engem. Ahogy kiszálltam az autóból, már sokan a túloldalról kiabáltak, nem győztem köszöngetni. Egy-egy ilyen találkozás mindig pár évvel meghosszabbítja az életemet. Szerettem Pakson lenni, sokszor álmodom is, hogy Pakson vagyok és dolgozom.

- További jó erőt és jó egészséget kívánok Pali bácsinak!

Lovásziné Anna
(Forrás: "forró drót" újság 9. évf. 10.sz.)

Hozzászólás írása:

• Kérjük jelentkezzen be!