< />
2007. június 26.

DEMASZ Portré

Ahol megbecsülik a hűséges kollégákat

Kele István az általános iskolát Kunpeszéren végezte el 1958-1966 között, majd Kiskunfélegyházán ipari tanulóként villanyszerelő képesítést szerzett 1966-1969 között. 1969-ben részt vett a Szakma kiváló tanulója versenyen, ahol országos szinten 10. helyezést ért el. 1969-ben a Dolgozók Önálló Gimnáziumában I. és II. osztályból különbözeti vizsgát tett Kiskunfélegyházán, a III. és IV. osztályt esti és levelező tagozaton végezte el Kecskeméten. 1971-ben érettségizett. 1970-ben gépjárművezetői vizsgát tett A, B, C kategóriában. 1970, 1971-ben több szakmai versenyen vett részt. 1971-ben elvégezte az önálló villanyszerelői tanfolyamot. 1974-ben pedig a villamos gépkezelői és villamos műkezelői tanfolyamokat.
1979-ben a vállalat javaslatára jelentkezett a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola nappali tagozatára, Budapestre. 1982-ben kapta meg a villamos üzemmérnöki diplomát.
Kele István hálózati csoportvezető a DÉMÁSZ Zrt. egyik kft.-jének kunszentmiklósi telephelyén. Nemrég a DÉMÁSZ Gálán a Szegedi Nemzeti Színházban megkapta a 40 éves törzsgárda elismerést. Vele beszélgetünk a munkájáról, a magánéletéről, a mindennapokról.

Hogyan alakult pályafutásod? Miért választottad az áramszolgáltatást?
Szerencsés embernek mondhatom magam, elégedett vagyok, szinte a "semmiből” értem el, amit elértem. A DÁV-nál voltam ipari tanuló és ott is maradtam szakmunkásként, biztosított a vállalat szállást is és tetszett a kevésbé helyhez kötött munkavégzés.

- Milyen jelentős munkákra emlékszel különösképpen? Vannak-e munkatársak, akikre valamiért szívesen emlékszel, akiktől például tanulhattál is?
- Az elmúlt 40 év bizony eseménydús és változatos volt. Szívesen emlékszem vissza az új technológiák, új szerelési anyagok bevezetésére, tanyavillamosításokra, alállomás felújításokra, a 35 kV-ról 20 kV-ra való áttérésre.
Pályám kezdetén sokat köszönhetek az akkori, fiatal Kecskeméti Üzemvezetőség vezetőjének, Meleg Lászlónak, rengeteget tanultam tőle, szakmai ismeretet és emberséget egyaránt.

- Milyen munkákon dolgoztok?
- Jelenleg a DÉMÁSZ-Partner Kft.-ben tanuljuk az új szervezet felépítését, kapcsolódási pontjait és természetesen továbbra is az ügyfelek kiszolgálása a legfontosabb feladat.

- Hol élsz, milyen körülmények között?
- Kunpeszéren, gyümölcsfákkal tarkított kertes családi házban élek. Tartozik hozzá még egy zártkert, így a szabadidőm nagy részét kertészkedéssel töltöm. Gyakran kirándulunk a családommal, ezenkívül szeretnék az eddigieknél többet horgászni.

- Családodról, szüleidről megtudhatunk valamit?
- Egy felnőtt fiunk és lányunk van, mindketten már "kirepültek” a családi házból, élik a saját életüket, de nagyon gyakran megfordulnak a szülői házban az unokákkal, két kislánnyal és egy kisfiúval, a legnagyobb örömünkre. 16 éves voltam amikor édesapám meghalt, nagyon korán önálló életet kellett élnem, édesanyám nyugdíjasként él a falunkban.

A DÉMÁSZ mindig megbecsülte a céghez hűséges munkatársait, jutalmazta a törzsgárda tagokat. Mielőtt a DÉMÁSZ Gálán nemrég átvetted a kitüntetést, viszszagondoltál-e a régebbi időkre?
Természetesen számos esemény lepergett a szemem előtt, szívesen emlékeztem a cégbeli múltra és az ember az aktív pályájának a vége felé egyre többet gondol a korábbi időkre.

Mit éreztél, amikor szólítottak?
Nagyon jó érzés volt ezt megélni. Ezúton is köszönöm az elismerést.

Györki Zs.
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...