< />
2008. augusztus 5.

DUVISZ Hírek

40 éves az Oroszlányi Erőmű,
10 éves a Vért

A Vértesi Erőmű Rt.-nél 2001. december végén ünnep volt. Az Oroszlányi Erőmű 40 évvel ezelőtti üzembe helyezését, valamint a Vért 10 évvel ezelőtt történt részvénytársasággá alakulását ünnepelték.

Az erőműlátogatással egybekötött rendezvényen Takács Károly köszöntötte a cég egykori és jelenlegi vezetőit, üzleti partnereit. A vezérigazgató felelevenítette a múltat, melynek az Oroszlányi Erőmű tekintetében első lényeges állomása 1961. december 1-je volt. Ekkor kapcsolták párhuzamosan az ország villamos energia rendszeréhez az akkor legkorszerűbb erőmű 1-es számú blokkját, majd félévenként a többit.

- Az erőmű 1978-tól látja el Oroszlány város távfűtését és melegvíz szolgáltatását. 1985-től kezdődően mind a négy blokkot rekonstruálták. Több műszaki korszerűsítés történt azóta is, elsősorban az erőmű hatásfokának javítását célozva. Jelenleg az erőmű névleges teljesítménye 240 MW - tájékoztatott Takács Károly, aki köszöntőjében egyúttal megemlékezett a Vért megalakulásáról is.

- 1991. november 1-jén jött létre a Tatabányai Hőerőmű Vállalat dorogi, tatabányai és bánhidai erőművének, valamint az Oroszlányi Hőerőmű Vállalatnak az összevonásával a Vértesi Hőerőmű Vállalat, amely 1992. január 1-jén alakult át részvénytársasággá. A cég elnevezése Vértesi Erőmű Részvénytársaság (Vért) lett, mely jelenleg két bányát és három erőművet foglal magába.

A Vért jelen feladatai közül a legfontosabb az oroszlányi erőmű megújítása, mely után, 2014-ig kétezer-hétszáz munkavállalónak lesz biztos a megélhetése. A hosszú távú működés lehetőségét Takács Károly így kommentálta:

- Hazai szénbázison, hazai munkaerővel termelünk majd áramot versenyképes áron, hogy a termékünk felhasználásával előállított nemzeti termékek segítségével közelebb kerülhessünk Európához.

L.A.
(Forrás: "forró drót" úsjág 8.évf.1.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...