< />
2008. augusztus 5.

DUVISZ Hírek

A beszélgetés hatalma

Marika a Vértesi Erőmű Rt. bérelszámolási osztályának előadója, 3 gyermek édesanyja. A napi 8 órás munka, a háztartás és gyermeknevelés mellett jut ideje a szakszervezeti teendők és legkisebb lánya iskolájában a szülői munkaközösségi feladatok ellátásra is. Hogy mindez miként lehetséges?
– Nálunk nagyon fontos „elem" az Apu a családban. Soha nem volt gond, ha orvoshoz kellett vinni a gyereket, vagy bármi probléma adódott, mindig közösen oldottuk meg. Férjem hivatásos katona volt, 24 óra szolgálat, 72 óra pihenő beosztással, tehát a háztartási munkában is mindig részt vállalt. Ha főzni kellett, főzött, ha mosni kellett, mosott, bevásárolt. Most is nagyon sokat besegít. Szerencsére a nagyszülők a közelben laknak, mindig számíthatunk rájuk.
Így oldható meg, hogy plusz tevékenységeket végezzek. Így például a DUVISZ-nál a Gazdasági Ellenőrző Bizottság elnöke vagyok hosszú évek óta s a VDSZSZ-ben is tevékenykedem. Ezen kívül iskolaszéki és szülői munkaközösségi tag vagyok a tatabányai Kölcsey Ferenc Általános Iskolában, ahol legkisebb lányom tanul.
Marika szívesen mesél gyermekeiről. Cintia 4. osztályos, Zsuzsi a közgazdasági szakközépiskola tanulója kétnyelvű külker. szakon. Most ötödéves, Szombathelyre készül angol-magyar vagy angol-művelődésszervező szakra. A legidősebb testvér, Marcsi a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola angol-történelem szakos hallgatója, s 3 éve kollégista.
- A munkám mellett - úgy érzem - mindig sikerült elég időt fordítani a gyerekekre. Sokszor lehet, hogy „szaladt" a lakás, de fontosabb volt, hogy leüljünk, beszélgessünk. Mindig, mindent megbeszélünk, s próbáltam lányaimat is arra nevelni, hogy pozitívan szemléljék a világot.
Soha nem voltunk nagy jövedelműek, ezért a gyerekek nem feltétlenül az első divatot hordják, hiszen ha vásárolunk, akkor egyszerre három cipő, három kabát, stb. kell. De mindig azt mondják, hogy ez nem számít, az a fontos, hogy van testvérük.
Férjemmel megpróbáljuk biztosítani azt a családi légkört, ahol mindenki jól érzi magát. Ez, ahogy hallom, nem mindenhol divat. Mi szívesen látjuk a gyerekek osztálytársait, kollégiumi barátokat, ismerősöket. Úgy látom, szeretnek nálunk lenni. Kertes házban lakunk, így hét végén gyakran főzünk bográcsban kint, a szabad levegőn, és a fakanálforgatás közben nagyon jókat lehet beszélgetni. Ez az, amit nagyon fontosnak tartok a mai világban.

Lovasi A.
(Forrás: "forró drót" 7.évf. 5.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...