< />
2010. július 16.

DUVISZ Hírek

A Jobbik környezetbarát módon mentené meg a VÉRT-et

A Jobbik által javasolt korszerűsítéssel az erőmű hatásfoka a mai 25 százalékról 80 százalékra emelkedne, az úgynevezett "tiszta szén" technológiának köszönhetően pedig a szén mellett valamennyi szerves tüzelőanyagot, így például szennyvíziszapot és mezőgazdasági hulladékot is képes lehet felhasználni - fejtette ki Kepli Lajos. Hozzátette: az európai uniós irányelveknek megfelelő fejlesztést már az erőmű esetleges végelszámolására szánt mintegy 20-30 milliárd forintból el lehetne kezdeni, ami közvetve mintegy 1.300 dolgozó megélhetését védhetné meg.

A politikus megjegyezte továbbá, hogy a Vértesi Erőmű helyzetét a Kapolyi László érdekeltségébe tartozó System Consulting Kft. is rendkívüli módon megnehezítette.

Az említett társaság ugyanis legalább 10 milliárd forintos kárt okozott az erőműnek azzal, hogy írásos szerződések nélkül, "ráutaló magatartással" szólította áramvásárlásra az erőművet - mutatott rá a jobbikos képviselő.

Kepli Lajos emlékeztetett: a jogerős bírósági ítéletek alapján a Vértesi Erőműnek idáig 1,8 milliárd forintos kártérítést kellett kifizetnie egy cseh áramszolgáltatónak, de a jövőben valószínűleg további 8 milliárd forintos kártérítés megítélésére is számítani lehet további társaságok részére.

Az MVM idén februárban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Vértesi Erőmű továbbra is azt várja a System Consultingtól, hogy térítse meg azokat a károkat, amelyeket 2008-ban okozott az erőműnek, amikor az év utolsó napjaiban felmondott egy 250 megawattos áramvásárlási szerződést.

Kapolyi László cége 2008 végén akarta megvásárolni a Vértesi Erőművet, majd a tervezett adásvétel előtt röviddel az erőmű saját termelését meghaladó áramvásárlási szerződéseket írt alá. A lekötött energiát a System Consulting bevonásával akarták értékesíteni, azonban a cég gazdasági nehézségekre hivatkozva mégsem vette át az áramot.

A meghiúsult szerződések miatt az erőműnek a 2008-as mérlegben 8,2 milliárd forint számviteli tartalékot kellett képeznie, és a veszteségek miatt a társaság alaptőkéjét 9,7 milliárd forintról 0,5 milliárdra szállították le.

Az áramvásárlásról az erőmű nem tájékoztatta a tulajdonos MVM-et, ezért a társaság leváltotta a cég vezetését, és az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen, illetve hanyag kezelés gyanúja miatt vizsgálatot kezdett a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A Vértesi Erőmű és a System Consulting közötti viszony megromlása után mindkét fél követeléssel állt elő a másikkal szemben, illetve az erőmű az őt ért jelentős vagyoni hátrány miatt kezdeményezte a System felszámolását.

A Vértesi Erőmű Zrt. rendkívüli közgyűlése május 18-án a végelszámolás megindítására való felkészülésről döntött, amelynek tényleges elkezdéséről később döntenek.

Forrás: MTI, Népszava
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
Hozzászólások:
#1 Téglás József
2010-09-15 15:36:36
http://nol.hu/belfold/kapolyi_cegenel_demonstralt_a_jobbik
vissza a lap tetejére
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...