< />
2007. október 21.

DUVISZ Hírek

A MESZSZ Híradó 2007. 2. számából
A FRONTI VÁJÁR ÉS A REMÉNY

-Emlékszel az első találkozásra a bányával?
-Azt nem lehet elfelejteni. 1987. október 24-én szálltam le először a bányába a XX-as, majki aknán, mint vájártanuló. Mivel jól tanultam, s indultam a Szakma Kiváló Tanulója versenyen is, a harmadik évet úgy kezdtem, hogy csapatra kerültem. Tehát dolgoztam az iskola végzése mellett. 1990-ben szabadultam fel, s ekkor teljes munkaidőben folytattam a munkát. Három évig csapaton dolgoztam, utána kerültem át egy frontbrigádba. Ez több pénzzel járó váltás volt, s az is vonzott, hogy több fiatal társam is ezt választotta, s a korosztályom tagjai között jól éreztem magam. 2000-ig, a majki akna bezárásáig voltam itt, majd átkerültem Márkushegyre.
-Mentél felfelé a ranglétrán.
-1996 óta frontmester-helyettes vagyok, s ebbe a beosztásba kerültem át a márkushegyi aknára is.
-Hány éved van a föld alatt?
-Tizenhat év, plusz az iskola három éve és 4600 műszak. 2008 szeptemberéig számoltam, hogy meglesz az ötezer műszakom. Remélem, hogy a bányaüzem még működni fog, az egészségem is engedi, s így kedvezően alakulnak a dolgok számomra.
-Az az életnívó, amit a kezdetektől fogva elértél, tartható ma is?
-Igen, de most, hogy az ország gazdasági helyzete így alakult, sokkal többet kell tennem azért, hogy azt a színvonalat tudjam tartani, amit eddig elértem és megszoktam. A hétvégén is gyakran be kell mennem ahhoz, hogy ne essek vissza anyagilag. Tehát nekem nem a pluszért kell hajtanom, hanem azért, hogy megmaradjak a megszokott szinten.
-A szakszervezetnek tagja vagy?
-1990. óta igen, de eddig semmilyen tisztségem nem volt.

-Milyen az emberek közérzete Márkushegyen?
-Bizakodnak, mást nemigen tehetnek. Remélik, hogy ezzel a szénfillérrel megmarad a cég 2010-ig. Utána már bizonytalan a dolog, bár az erőmű jövője 2014-ig szól, s ez bizakodást ad a bányának és az ott dolgozó bányászoknak is. Persze semmire nincsen garancia, csak reménykedhetünk. Az én személyes sorsom talán kedvezően alakul, s az a két év, ami hiányzik a bányásznyugdíjhoz, meglesz, de nem mindegy, hogy a pajtásaimra milyen jövő vár.
-Egészségileg hogy érzed magad?
-Bár még nem érzem súlyosnak, de az egészségi állapotom sem a régi, hiszen 1997-től vagyok a szénfalon, mint vájártanuló, már a harmadik évben nekem is le kellett a műszakot dolgoznom a többiekkel, nem volt kivételezés. Igyekeztem megfelelni ezeknek az elvárásoknak, de egy fejlődésben lévő szervezet jobban károsodik a megerőltető munkától, mint aki már felnőttként kényszerül fokozott erőkifejtésre. Nyirkos, nedves, huzatos és szénporos helyeken kellett dolgozni, s ezek hatása ilyenkor jelentkezik. Fájnak az ízületek, a gerinc, a hát, de nem a betegállomány, hanem a még hiányzó műszakszám lebeg az ember szeme előtt. Valahogy úgy gondolkodik: ezt a négyszáz műszakot fél lábon is kibírom, aztán majd kezeltetem a bajaimat.
-A legutóbbi országos Borbála napi ünnepségen "Kiváló Bányász” kitüntetést vehettél át. Van még rangja a bányászkitüntetésnek?
-Úgy gondolom, igen. Mint minden elismerésnek, amit a szakma ad az embernek. Persze a bányászat csapatmunka. Ha nem segítjük egymást, akkor hiába minden igyekezet, egyedül nem megy. Ezért, bármennyire is sablonosan hangzik ilyenkor, de egy kicsit a pajtásaim is benne vannak ebben a kitüntetésben.
-Van a bányásznak tekintélye?
-Erősen kopik. Főleg azért, mert a bánya már nem biztos egzisztenciát nyújtó munkahely. Régen másként volt. A feleségem bányászcsaládból származik, a nagyapja is bányász volt, tőlük hallottam, hogy mennyire megbecsült foglalkozás volt a bányában dolgozni. Más szemmel, elismerően néztek arra, aki naponta leszállt a mélybe. Aztán a népgazdaság értékeinek elherdálóivá váltunk, felesleges kolonc lettünk, így alakult a megítélésünk. Ami a lelket tartja bennünk, az a szerzett vívmány, a bányásznyugdíj és egyéb, a szakszervezet által kiharcolt jogosultság.
-Nem bántad meg?
-Nem. Remélem, hogy a gyerekeimet még el tudom indítani a pályájukon, s a bánya is tovább tud működni. Remélem. És mint tudjuk, a remény hal meg utoljára.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...