< />
Szerző: Gál Rezső
2011. január 5.

DUVISZ Hírek

Vértesi Erőmű: csődegyezség?

December közepéről január 7-ére halasztották el a Vértesi Erőmű csődegyezségi eljárását. 2010-ben nem zárt be a márkushegyi bánya, bár a termelést gazdaságossági okokból október végén két hétre leállították. Az éves szénkitermelési terv 10,4 petajoule volt, de az erőmű csak 6-6,5 petajoule szenet használt fel. A bányát eredetileg 2010. december 31-én bezárták volna, de ha létrejön a hitelezői egyezség, akkor 2011-ben és 2012-ben is fenntartják a működést, de csak évi 6 petajoule kitermeléssel.

A szénbánya az áramfogyasztók által fizetett - kilowattóránként 23 filléres - szénipari szerkezetátalakítási támogatásból évi mintegy hét milliárd forinthoz jut. A támogatás eredetileg 2010 végén szűnt volna meg, de az Európai Bizottság várható döntése alapján fennmaradhat a 2015 utáni időszakig is.

Időközben napvilágra került az Európai Unió Tanács részéről: A versenyképtelen szénbányák bezárálását elősegítő állami támogatás (2010/787/EU) határozata, melyet 2010. december 10-én hagytak jóvá és megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2010. december 21-én.

E kérdésről honlapunkon korábban, már 2010. augusztus 18-án tudósítottunk Az EU újraértékeli a szénpolitikáját? c. cikkünkben.

Nemrég kormányzati körökből napvilágra került, hogy hosszú távon a Vértesi Erőműnek nincs létjogosultsága, "rövid távon" viszont javulnak a csődben lévő bánya-erőmű kilátásai. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint a dolgozókról sem szabad megfeledkezni: a menedzsmentnek legalább kétéves átmeneti időszakot kelleni biztosítania a dolgozók számára. Ha az uniós parlament a – magyar javaslatokat is tartalmazó – tervezetet elfogadja, a Vértesi Erőmű jelenlegi támogatási rendszere lényegében nem változik.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...