< />
2009. június 1.

DUVISZ Hírek

Az influenza néhány ellenszere

A túlfűtött lakás gyengíti az immunrendszert, a lakótér ideális hőmérséklete 18-20 °C, 70 százalékos páratartalom mellett. A páratartalom növelhető párologtatókkal, inhalálókkal, ezekbe illóolajokat - például citromolajat, eukaliptusz, aloet - is tehetünk. Megfelelő páratartalom mellett a kórokozók fertőzőképessége csökken.

Fertőtlenítés

Fontos a lakás megfelelő fertőtlenítése is. "Kínában módszer: Tölts felforrósított lábosba ecetet, és 5-10 percig hagyd, hogy párologjon. Erre az időre csukd be az ajtókat, ablakokat. Minden szobához 50 ml étkezési ecetet használj, amit súlyos járványos időszakban 100 ml-re emelhetsz. Ismételd ezt a folyamatot egymást követő 5 napon keresztül.

Forró italok, izzadás

A TCM az influenza időszakában reggelente, ébredés után éhgyomorra 2-3 deci langyos mézes víz fogyasztását javasolja, ez segíti a belek normális működését, a jól funkcionáló emésztőrendszer pedig elengedhetetlen az influenza elleni hatékony védekezésben. Ugyanakkor a hagyományos kínai orvoslás szerint az izzadás is segít a gyógyulásban, ezért már a megfázás első jeleinek jelentkezésekor fontos a meleg, forró italok, például mézes gyömbértea vagy echinaceatea fogyasztása. A zöld tea is jó hatású, a benne található catechin gátolja az influenzát okozó korokozók bejutását a szervezetbe, de a napi háromszor alkalmazott banlangentea, illetve a különböző szűz tea készítmények is nagy segítséget jelenthetnek megfázás esetén.

Gyógynövények

A megbetegedés kockázata azonban csökkenthető elegendő mennyiségű C-vitamin bevitelével (normál életmódot folytató ember esetén napi 500-1000 mg), valamint ginzeng és egyéb immunerősítő gyógynövények, alkalmazásával

Táplálkozás

Az influenzás fertőzésekkel szembeni ellenállóképesség tovább növelhető echinacea grépfrútcseppekkel, de a piros zöldségek és gyümölcsök gyakori fogyasztása is jótékony hatástú. Egyél tehát sok erős paprikát, jujubát, sütőtököt, paradicsomot és lila hagymát, ajánlja dr. Chen Zhen professzor.
Az emésztőrendszer megfelelő működésére is fontos figyelni, ezért járványidőszakban a nyers és hideg, valamint a zsíros és olajban sült ételek kerülendők, helyettük érdemes több meleg, illetve folyékony ételt, leveseket fogyasztani.
Forrás: Ötvenentúl.hu


Betiltott étrendkiegészítők
A Csillagszóró II. akció keretében az eddig megtartott ellenőrzések során az ÁNTSZ ellenőrei több esetben azt tapasztalták, hogy betiltott étrend-kiegészítők, "vitaminok" továbbra is megtalálhatóak a polcokon - áll az ÁNTSZ közleményében.
ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal
Kommunikációs Főosztály

Felhívjuk a lakosság figyelmét arra, hogy vásárlás előtt tájékozódjanak, és ne vásároljanak egészségre
ártalmas terméket! Az ÁNTSZ ellenőrei, ha az ellenőrzött üzletekben a termékeket megtalálják,
azokat zárolják. Az egészségre veszélyes termékek forgalmazása miatt bírságot szabnak ki. Az
intézkedésnek nem engedelmeskedő kereskedők üzleteit a rendőrség segítségével be fogják záratni.
A jogerős tiltó határozat ellenére gyakrabban forgalmazott termékek:
2222/2007: Viamax Sensitive Desire for Women
2223/2007: Viamax Sensitive Desire for Men
426-36/2008 sz. határozat: Libidfit
3230/2008: Graviola - graviolát tartalmazó kapszula
3231/2008: Graviola - graviolát tartalmazó növényi kivonat
3234/2008: Formula#1 növényi hatóanyagot tartalmazó kapszula
2044-53/2008 sz. határozat: Dr. Lenkei Életerő Napi Vitamin Csomag - Erős
2044-53/2008 sz. határozat: Dr. Lenkei Életerő Napi Vitamin Csomag - Közepes
2044-53/2008 sz. határozat: C-vitamin narancs ízű rágótabletta (500 mg)
2044-53/2008 sz. határozat: Szív-Erő - vitamin, ásványi anyag és egyéb szívbarát anyag tartalmú készítmény
2044-53/2008 sz. határozat: Szuper C 500 mg, - különleges, 22 természetes forrásból származó C-vitamin
készítmény
2044-53/2008 sz. határozat: Szuper C-vitamin por alakban
2044-53/2008 sz. határozat: Szuperfrissítő - frissítő és ásványi anyagpótló por C-vitaminnal
2044-53/2008 sz. határozat: Vitamax-multivitamin por alakban - vitamin, ásványi anyag és nyomelem tartalmú
készítmény
2044-53/2008 sz. határozat: Vitamax-multivitamin por alakban - almás vitamin, ásványi anyag és nyomelem
tartalmú cukormentes készítmény
2044-53/2008 sz. határozat: Dr. Lenkei Életerő Napi Vitamin Csomag -- Alap
2044-53/2008 sz. határozat: Ásványi anyag komplex - ásványi anyag kelát komplex tabletta
2044-53/2008 sz. határozat: B-komplex kapszula
2044-53/2008 sz. határozat: C-vitamin Bomba - C-vitamin 5000 mg-os adagokban
2044-53/2008 sz. határozat: C-vitamin érzékeny gyomrúak számára - gyomorkímélő C-vitamin készítmény
2044-53/2008 sz. határozat: Enyhe menses - vitamin, ásványi anyag és növényi kivonat
2044-53/2008 sz. határozat: Enyhe változókor -- ásványi anyag és növényi kivonat
2044-53/2008 sz. határozat: Nátha Bomba - vitamin, ásványi anyag és növényi kivonatot tartalmazó
készítmény
2044-53/2008 sz. határozat: Immunerősítő - vitamin, ásványi anyag és növényi kivonat
2
17592-8/2008 sz. határozat: EmileveFitoactive - fehér fűz és margitvirág kivonatot tartalmazó étrendkiegészítő
tabletta
17590-2/2008 sz. határozat: Puridren fito 12 - gyógynövény kivonatokat tartalmazó oldat
A tájékoztató közreadásával egyrészt a kereskedők figyelmét kívánjuk felhívni a jogkövető magatartásra,
másrészt segíteni kívánjuk a vásárlók tájékozottságát, hogy egészségre ártalmas terméket ne vásároljanak.
ÁNTSZ Kommunikációs Főosztály

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...