< />
2009. február 22.

DUVISZ Hírek

Az udvariasság

Hiszen avval, hogy a másik emberrel előzékeny vagyok, biztosítom fontosságát. A kedvesség és a figyelmesség, de talán még az önfegyelem is valahonnan innen indul ki. Magam elé helyezem, tiszteletemet fejezem ki ember-személy mivoltának. Az emberek önbecsülésének ez jót tesz, általában jobb kedvük lesz tőle, és ők is ezzel a megváltozott hangulattal folytatják napjukat. Udvariasságommal, előzékenységemmel egy kicsit jobbá tehettem valaki életét. Sokan azt gondolják, hogy az udvariasság fölösleges időpocsékolás, pedig, mikor valakinek átadjuk a helyünket a zsúfolt villamoson, vagy zokszó nélkül előre engedjük a sorban növeljük az életminőségét. S ha belegondolunk, tulajdonképpen nem kerül semmibe. Meggyőződésem, hogy sokkal boldogabb lehetne Magyarországon is a napi praxis, ha udvariasabbak lennénk egymással. Tehát udvariasságra fel!

Egy kicsit bővebben körüljárva a témát javaslom elolvasni az alábbi gyűjtést


"Az udvariasság az együttérzésből származó erény, mivel kifejezi a másik ember személyének és érzéseinek tiszteletben tartását. Az udvariasság természetesen a másik fél és saját becsületünk megőrzésének is egy módja. Udvariatlannak lenni annyi, mint lábbal tiporni a másik ember személyét, s ez becsületsértés.”

Az udvariasság egyik kellemetlen, de elkerülhetetlen formája a sorban állás. Civilizált társadalmakban fel sem merülhet, hogy valaki bármilyen - mégoly jogos - indokkal is betolakodjon a már várakozók közé. Ez jogtalan előnyszerzésnek minősül, hiszen azt lopjuk el mástól, ami talán a legdrágább: az időt.

Udvariasság
(novella)
Az elegáns üzletember sietős léptekkel haladt munkahelye felé. Nem volt késésben, de úgy emlékezett, hogy a tegnapi napról maradt némi elintéznivalója.
Befordulva egy utcasarkon hatalmasat kiáltott. A vele szemben haladó gördeszkás fiú elkerülhetetlenül nekiment. Esésüket néhány járókelő vette szemügyre, ők is csak pár percre.
-Hogy az a... !- fortyogott a dühtől az üzletember. Mivel tisztában volt az udvariasság szabályaival, ezért nem fejezte be mondatát. Elszámolt magában tízig, majd nyugodtabb hangnemben megszólalt.
-Fiatalember! Úgy vélem bocsánatot kellene kérned, amiért belém jöttél.
A fiú, gördeszkájának ellenőrzése után válaszolt.
-Ne tessék haragudni, de szerintem az ön figyelmetlenségének köszönhetően kerültünk a földre. Éppen ezért, persze ha nem bánja, most szemrehányó tekintettel fogok önre nézni, majd maga felé mutatom középső ujjamat.
Az üzletember kevés töprengés után közölte, ha a másik elfogad egy javaslatot, akkor az lenne a legsértőbb, ha az ő édesanyját, bár semmiféle ismeretséget sem kötött vele, egyszerűen prostitúcióval vádolná.
-Jó ötlet- mondta a fiú.- Akkor ön cserébe erős, nyitott tenyeres pofont adhat nekem, amiért az ön édesanyját szidtam.
A megbeszéltek alapján a gördeszkás fiú a férfi anyját szidta, mire egy erős, nyitott tenyeres pofont kapott.
Elköszöntek egymástól s folytatták megtervezett napirendjüket.
Forrás: http://karcolat.hu/node/1489

"Egy udvariatlan ember egész napra elronthatja a kedvünket.”
"Úgy vélem, az általánosan eluralkodó udvariatlanság valami másnak a hiányát is mutatja. Az ember sokat hall arról, mennyire elidegenedő a társadalmunk. Úgy tűnik, az emberek még ezt a fáradságot sem veszik, hogy elviselhetőbbé tegyék egymás számára az együttélést. Mintha mindenki egy önálló bolygóként létezne, ide-oda sodródva az emberek között az idő előrehaladtával univerzumként táguló űrben. "
Mezei Zoltán

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...