< />
2008. augusztus 5.

DUVISZ Hírek

Búcsú a Bánhidai Erőműtől

Ebből az alkalomból erőmű búcsúztató megemlékezést tartott a Vértesi Erőmű Rt. 2005. január 7-én a Bánhidai Erőmű gépházában, melynek során Horváth Endre, az erőmű nyugalmazott igazgatója jelképesen leállította a tengelyforgatót azzal a kulccsal, melyet még az átadási ünnepségre készítettek.
A megemlékezésen Szabó László, az erőmű üzemvezetője mondott beszédet.
Előadásában vázolta a Centrálé 75 éves történetét, amely Verebély László és Kandó Kálmán dunántúli villamosítási tervével kezdődött. Kiderült, milyen háborús veszteségtől menekítette meg az erőművet, berendezéseit a leleményes személyzet, mennyi módosítás, átalakítás történt az induláskor 65 MW névleges teljesítménnyel működő erőmű életében, amikor elérkezett 1967 elején a 100 MW-os blokk első üzemi párhuzamos kapcsolása a magyar energia rendszerrel.
„Teljesen hazai fejlesztésű erőmű épült, mely gyermekbetegségei felszámolásával a magyar villamos energia rendszer stabil tagjává vált. A beruházás tapasztalataiból tervezők, üzemeltetők sokaságai profitáltak és alapozták meg a korszerű, hazai fejlesztésű magyar energetika jövőjét... A blokk teljes élete alatt különleges figyelemben részesült, mert ezt tanultuk az elődöktől, mert ennek az erőműnek az vált előnyére, ami a hátránya volt: Egy turbinája, egy generátora volt.”… „Folytonos munkarend, gondolhatnánk soha véget nem érő. És most mégis véget ér egy hoszszabb-rövidebb korszak az itt dolgozók életében. Véget ér, de kérem ne feledjék a helyet, ahol otthagyták életük és szívük kisebb-nagyobb darabját, – emlékezzenek jó szívvel” – köszönt el Szabó László az erőműtől és megköszönte a munkavállalóknak a hosszú időszak áldozatos munkáját. Az erőmű főberendezései üzemképesek, ennek megőrzésére tett munkálatok és a telephely kiürítése az év elején megtörtént. A munkavállalók egy részének – 60 fő – az Oroszlányi Erőmű biztosít munkahelyet.

(e-)
(Forrás: "forró drót" újság 11. évf. 1.sz.)


Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...