< />
2009. május 17.

DUVISZ Hírek

Könyvesblog

Lábszagleves
Nem sokan tudnak olyan vagány írásokat letenni az asztalra, amelyeket jó elolvasni, mert sarkos véleményeket fejeznek ki, és van bennük az érvelés mellett "spiritusz" és az olvasó sokszor bólint, hogy ez az én is ezt gondolom de nem tudnám leírni. Hát itt van ez is ilyen olvassátok...
Forrás:Holdrabló
Érdekel a blog átnézek...

Megzakkantak a népek cigányügyben. A miskolci elszólásról csak nem akar elterelődni a figyelem, most mindenki azon vekeng, hogy akkor lehet-e mondani, ha igen, akkor pontosan mit, hogyan és milyen kódszavakat használva. Mert ha a kapitányság vezetőjének szabad, akkor másnak nehogy ne már. Jött aztán Ellencsapó Pádár László, aki azt a hülyeséget találta ki, hogy Cigány Gárdát üzemeltet, mert az majd helyére rakja a dolgokat. Örülök a visszaszívásnak és a lemondásának is. Megpróbáltam elképzelni, hogy egy félbolondokból álló masírozós dühcsapat helyett ezentúl kettőt kerülgetünk, de a képtől nem lettem vidámabb.

Közben megy az adok-kapok, az országos cigány fővajda, Kállai Csaba lebaszta Lakatos Attila borsodi vajdát, amiért az cigánybűnözést emleget. Ha nem kér bocsit, akkor jól ki lesz rúgva a vajdák közül, üzente a morcos nagyfőnök, Lakatos meg visszaüzent, hogy ugyan, ugyan.

Tiszta móka minden, Újbudán közben azzal szórakozik Molnár Gyula polgármonster és Schneller Domonkos fideszes képviselő, hogy ki is cigányozott a közgyűlésen.

"A csütörtöki Magyar Hírlap ismertetése szerint Schneller Domonkos arról érdeklődött a XI. kerület vezetőjénél, hogy a különböző rendezvényekre kifizetett sztárgázsik 42 millió forintos összegét nem lett volna-e jobb a beázó iskolaépületek tetőinek megjavítására fordítani, és példaként hozott fel néhány popelőadót, aki a kerületben lépett fel. Molnár Gyula - a cikk szerint - azzal riposztozott, hogy felkéri munkatársait, olyan rendezvényeket szervezzenek ezek után, amelyekre nem elhízott és cigány művészeket hívnak meg. A lap forrásai azt állítják, hogy a baloldalról és az alpolgármesterek közül is többen nevettek Molnár "poénján". Schneller elmondta, azonnal visszautasította ezt a hangot, mivel a polgármester nem bélyegezhet meg senkit etnikai hovatartozás és a testsúlya alapján."

Molnár Gyula szerepelt anno a Golden Tahó 2008 listáján, mégpedig szintén egy közgyűléses alakításával, amikor alpolgármesterével, Veresné Krajcár Izabellával békésen eltrágárkodott. Most újra hallunk róla, megmutatta, hogy méltán szerepelt a tavalyi versenyben. Nem a cigányozás, hanem a veszett kommunikáció miatt, amit képes volt leművelni, miután a Magyar Hírlap jól elhelyezett magocskája szárba szökkent.

Csütörtökön kiközleményezte magát, amelyben visszautasított mindent, ahogyan azt tanulta. Minden fordítva történt - mondta -, hiszen éppen ő "óvta képviselőtársát a félreértelmezhető megfogalmazásoktól", amikor felhívta "fiatal jobboldali képviselőtársa figyelmét, hogy példálózó megfogalmazása rasszista, kirekesztő megjegyzésként is értelmezhető".

Ezt nagyon szeretem, ezt a "fiatal" dumát. Sápadtagyú képviselők akkor szokták alkalmazni, amikor kínjukban már nem nagyon tudnak mit mondani. Van benne egy adag lesajnálás, de egy fincsi atyai gügyögés is: "kicsi még, nem mindig tudja, hogy mit beszél".

Ja, csak az a nyomorult hangfelvétel ne lenne, amely minden közgyűlésről - pártállásra való tekintet nélkül - elkészíti a maga semleges verzióját. A furcsa a dologban, hogy ezt Molnár is pontosan tudja. Erre mit csinál? Hülyeségeket kezd el beszélni, megmagyaráz, átmagyaráz, félremagyaráz, szétmagyaráz. Mi pedig várjuk a felvételt, mert már annyira bizalmatlanok vagyunk, hogy ha kihirdetnék a Végítéletet, azt is csak akkor hinnénk el, ha odafentről egy CNN stáb közvetítené élőben, minimum egy interjúval az Istennel.

Mit mond Schneller Domonkos valójában?

"...ha egy válságéveben megkérdeznénk egy felelősen gondolkodó kerületi polgárt, hogy ezt a 42 millió forintot inkább a saját gyermekét oktató iskola tetőszerkezetének a felújítására vagy cserepeinek a borítására fordítsa az önkormányzat, vagy nagyrendezvényekre, akkor nem hiszem, hogy azt választaná, hogy Pa-Dö-Dőt és Caramelt szeretne hallgatni 42 millióért"

Molnár Gyulának igaza van. Az idézet tényleg értelmezhető rasszista, kirekesztő megjegyzésként. Mint ahogy az is, hogy "Milyen fekete az ég, vihar lesz". Mert ugye, mit cigányoznak burkoltan, miközben mindannyian tudjuk, hogy nem az égről van szó, és a vihar sem úgy értendő, ahogy. Kellett ez, Gyula? A hangfelvétel Molnár válaszával folytatódik, így:

"...azt megértettem, hogy elhízott és roma származású fellépőket nem támogat képviselő úr, tehát ezt így fejtettem én meg, a magam részéről nem akarnék ennél poénosabb megfogalmazást szánni, majd felkérjük a szervezőket, hogy erre figyeljenek oda, tehát, hogy ilyen fellépők ne legyenek"

Tehát ezt így fejtette ő meg. És a maga részéről nem akarna poénosabb megfogalmazást szánni. No, először talán beszélni kellene megtanulni, mert a bazmegolás nagyon megy, a fenti szösszenet azonban totál gáz. Másrészt miért kell közleményekben ordító sakálként odamogyorózni, amikor ő mondta a legnagyobb satuságot. Ha valamire, inkább Molnár zagyválására lehetne ráhúzni a rasszista jelzőt, bár ahhoz is nagy erőfeszítés kell. (A Magyar Hírlapnak sikerült, bayerzsolti meg kért még egy kávét)

Azt egyébként a monster is érezte, hogy valami nagyon nem stimmel a kis gyöngybüfije körül, ezért még a közgyűlésen megragadta az alkalmat és visszavonulót fújt:

"...ha valakit bántott az a vicces megjegyzés, bocsánatot kérek ezért, és természetesen nem ez volt a célom, csak próbáltam kikarikírozni azt, hogy milyen szintig lehet eljutni egy 23 milliárdos költségvetés vitájában".

Kikarikírozni? Van egy újabb előadóművészünk, basszus. Erre még gyúrni kellene, jelenlegi formájában ugyanis közelebb áll a bunkósághoz, mint a vicchez.

Szeretettel üdvözöljük Molnár Gyulát a Golden Tahó 2009-es sorozatában!
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...