< />
2009. június 7.

DUVISZ Hírek

KSH: nőtt a munkanélküliség február-áprilisban

a KSH szerint azok, akik korábban nem kerestek aktívan munkát, most, a jó idő miatt megjelentek a munkaerőpiacon. Ezzel párhuzamosan, a szezonális hatások miatt a foglalkoztatottak száma is emelkedik az első negyedévhez képest.

A foglalkoztatottak átlagos létszáma 3,767 millió volt február-áprilisban, a munkanélkülieké 412 ezer, a munkanélküliségi ráta pedig 9,9 százalék, szemben az első háromhavi 9,7 százalékkal.

Január-márciusban a foglalkoztatottak száma 3,764 millió, a munkanélkülieké 403 ezer volt. A február-áprilisi munkanélküliségi ráta utoljára 1996 második és harmadik negyedévében volt ilyen magas.

A KSH közleménye szerint a munkanélküliek 412 ezer fős létszáma az egy évvel korábbihoz képest 88 ezer fővel emelkedett. A munkanélküliségi ráta egy év alatt 2,2 százalékponttal nőtt.

Az idén február-áprilisban a 15-64 éves népesség 61,2 százaléka, ezen belül a 15-61 évesek 63,7 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. Február-áprilisban a 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3,736 millió volt, 84,5 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az erre a korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 55,1 százalék, az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,1 százalékponttal csökkent.

A közlemény szerint az Eurostat által publikált, a regisztrációs munkanélküliségi adatok dinamikája alapján továbbvezetett harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő márciusban az EU-15-ben 8,5 százalék, az EU-27-ben 8,3 százalék, míg Magyarországon 9,2 százalék volt.

A munkanélküliek 18,2 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, ez az arány a megelőző év azonos időszaki értékénél 0,8 százalékponttal magasabb, ugyanakkor 25,1 százalékos munkanélküliségi rátájuk 6,1 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit.

A munkanélküli státusba történő folyamatos beáramlás miatt csökkent a munkanélküliség átlagos időtartama, ami jelenleg 16,5 hónap. Hasonló okból mérséklődött 4,8 százalékponttal a tartósan, legalább egy éve munkanélküliek aránya, ami 42,5 százalék.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...