< />
2011. január 31.

DUVISZ Hírek

Megegyezett hitelezőivel a Vértesi Erőmű

A hitelezők elfogadták a Vértesi Erőmű Zrt. megtérülési ajánlatát a hétfői hitelezői egyezségi tárgyaláson - közölte a társaság. A mostani megegyezés alapján a Vértesi Erőmű Zrt. mintegy 5,6 milliárdot fizet ki egy összegben hitelezőinek.

A társaság ezt az összeget csak az anyavállalata, a Magyar Villamos Művek által nyújtott mintegy 4 milliárd forintos hitellel képes kifizetni, amelyet a korábbi sikertelen hitelezői egyezségek után az MVM közgyűlése szavazott meg. A tervek szerint ezt az pénzt az erőmű 2014-ig visszafizeti az MVM Zrt. számára. A cég szerint az egyezséggel lehetővé válik, hogy helyreállítsák az erőmű gazdaságilag önellátó működését.

A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság számára benyújtott egyezségi megállapodás bírósági jóváhagyása után a Vértesi Erőmű Zrt. folytathatja rendes tevékenységét, a reorganizációs program végrehajtása mellett.
Felmondott szerződések miatt pereltek az áramkereskedők

A Vértesi Erőmű Zrt. 2008-ban, több mint 10 milliárd forint értékben kötött áramvásárlási szerződéseket, amelyek hátterében a System Consulting Zrt. vásárlási szándéka állt. A villamosenergia-árak időközben bekövetkezett esése és a vevői elállás miatt piacképtelenné vált szerződéseket a Vértesi Erőmű Zrt. kénytelen volt felmondani. Emiatt azonban az áramkereskedők egy része pert indított. Ez idáig több bírósági döntés született, amely az áramkereskedők igényét jogosnak ismerte el. Az erőmű tartozásának egy részét kifizette, de a további, bíróság által megítélt összegeket a vállalat nem volt képes önerőből finanszírozni, hiszen majdnem 20 milliárd forintnyi adósság halmozódott fel. A Vértesi Erőműnek nem maradt más lehetősége, mint a csődvédelmi eljárás kérvényezése 2010 augusztusában. Ez időt adott a hitelezőkkel való tárgyalásokhoz, a követelések csökkentéséhez.

Forrás: origo.hu
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...