< />
2008. május 17.

DUVISZ Hírek

Milliók a létminimum alatt
2008. május 16.

Három és fél millió ember a havi 60 ezer forintos létminimum alatt vagy annak küszöbén él, közülük minden harmadik napi 500-1000 forintból tengődik. Tarthatatlan állapot, ezen változtatni kell, a politikai pártoknak és a civileknek össze kell fogni - hangzott el a Magyar Szociális Fórum pénteki sajtóértekezletén.

Simó Endre a Magyar Szociális Fórum szervezője felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon súlyosbodnak a megélhetési gondok: a költségek emelkedése és az alacsonyan tartott bérek, juttatások egyre több ember és család létét és egészségét veszélyeztetik. A létminimum összegét 2006 óta változatlanul 60.128 forintban tartják nyilván. Ebből az összegből nem biztosítható az alapvető szükségletek kielégítése - szögezte le. A Magyar Szociális Fórum-Szociális Kerekasztal ezért felszólítja a kormányt, emelje meg az infláció arányában a 2006 óta változatlan összegben meghatározott létminimum összegét. Emellett olyan új politikát vár, amely változtat az elosztási viszonyokon a rászorulók javára - mondta Simó Endre. Rendszerkorrekcióval és társadalmi összefogással a válság leküzdéséért címmel országos tanácskozást kezdeményeznek, amely az elszegényedő réteg problémáival és azok megoldásával akar foglalkozni.
Simó Endre
A szociális fórum szervezője arról is beszélt, hogy az egytagú nyugdíjas háztartásra számított létminimum összege 54 ezer forint, ennyiből több mint 850 ezren élnek. A 28 ezer 500 forintos nyugdíjminimumban pedig csaknem 280 ezren részesülnek. A szegénység az összes háztartás 28 százalékát érinti, a gyermekes háztartások 41 százalékát, a három vagy több gyermekes családok 60 százalékát.

Az elszegényedési folyamat kísérő jelensége az egészségi állapot idő előtti romlása. Simó Endre a példák között említette, hogy a szegények körében a szívinfarktus aránya háromszor nagyobb, mint a gazdagok körében, és a depressziós megbetegedések is kétszer gyakrabban fordulnak elő a nélkülözőknél. A depresszióban szenvedő szegények közül alig 20 százalékot kezelnek. A súlyosbodó társadalmi torzulásokra új társadalompolitikával kell válaszolni - vélekedett Simó Endre. A megélhetési gondok miatt kialakuló krónikus stressz jelenti a legsúlyosabb veszélyforrást.

A KSH eddigi adataiból nem derül ki, hogy a csaknem egy millió magyarországi alkoholbeteg és két millió dohányos között hányan élnek mélyszegénységben, ezért a Magyar Szociális Fórum vizsgálatot kezdeményez.
Forrás: HVG/Hírszerző

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...