< />
2009. július 31.

DUVISZ Portré

Téglás József a DUVISZ elnöke

1978-ban beléptem az Oroszlányi Hőerőmű Vállaltnál működő OHV szakszervezet alapszervezetébe, később bizalmi majd főbizalmi lettem.

Mint érdekesség; 1989. óta, mint titkár majd elnök, részese voltam a VDSZSZ szakszervezet megalakításának, majd a Vasasból történő kiválást követően, mint alapítók segítettük az Autonóm Konföderáció szervezését! Mára a LIGA Szakszervezeti Konföderáció több mint 100 ezres táborát erősítve, tagságunk érdekében teszem a dolgomat.

Szövetségi Vezetőség tagjaként sokat tanultam és talán mára már a véleményemmel is segítem a munkát. „Nehéz, de felejthetetlen, tartalmas, tapasztalatokban és eredményekben gazdag éveken vagyunk túl. Szerencsésnek tartom magam, mert a DUVISZ-ban egy igazi alkotó közösséget hoztunk létre ” – nos, ennek a csapatnak a tagja a majd vezetője lettem.
Teszem és vallom, hogy „EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK”.

Az erőműben, számos munkakörben és területen dolgoztam, így megismerhettem az eltérő munkahelyi körülményeket, problémákat, embereket. A megszerzett tapasztalatok alapján – keresve az érdekazonosságokat – közös célokat megfogalmazva próbáltam szervezni a testületi munkát.

Számos területen képviselve a közösséget és számtalan oktatásokon részt véve, tanultam meg ezt a szakmát. Feladatot vállaltam, mint az ÜT-KÜT tagja és vezetője, munkavédelmi képviselő, ÖSP - Nyp. EB tagja, továbbá több bizottság és kuratórium tagjaként.

„Meggyőződéssel állítom, hogy a kollektívbölcsesség az, ami az elmúlt évek kihívásaira adott hatékony és eredményes szakszervezeti válaszokat megtalálta. Persze azt is állítom, hogy az okos gondolatok tagsági összefogás hiányában, nagyon sokszor nem valósulhattak volna meg.”
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...