< />
2007. november 12.

ESZ Hírek

Helyt kell állni minden körülmény között

A fiatalabbak számára ritkaság ma már, hogy hosszabb időt töltsenek első munkahelyükön, állítólag - mondják - aki sokáig dolgozik egy helyen, az nem képes a megújulásra, újításra. István szerint ez a megállapítás erre a szakmára nem érvényes, sőt. A több évtizedes iparági munkaviszony olyan közösséget jelent, ami összetartó erő, ezen kívül a sokéves tapasztalat alapján lehet csak véleményt formálni az energia-iparról, átlátni a változó folyamatokat, tudni, melyek a megtartandó értékek, vívmányok. A kelenföldi alállomáson dolgozni folyamatos munkarendet jelent, ezt meg lehet szokni, életformává vált - mondja Damm István.
- Hogy érzi magát a munkahelyén?
- Szeretek itt dolgozni. Az évek alatt összetartó közösség alakult ki, ahol számíthatok a munkatársaimra. Másrészről az is igaz, nap mint nap meg kell küzdeni akár szakmailag, akár emberileg azért, hogy ami jól működik, azt ne szüntessük meg. Aki régóta itt dolgozik, ismeri az iparágat, a szakmai problémákat. Tudják, mi a dolguk, a fogyasztó mindenek előtt. Ez a fő követelmény nem halványulhat el a későbbiekben sem. Saját tevékenységemet tudom említeni: Mivel a lakosságnak folyamatosan biztosítani kell az áramot, ha üzemzavar van, akkor minden körülmény között meg kell oldanom a problémát. A csökkentett karbantartási munkálatok, a kevesebb kilométer-hozzájárulás után is tartani kell a színvonalat. Ráadásul egyre kevesebben dolgozunk, ugyanannyi feladatot ellátva feleannyian, mint évekkel ezelőtt.

- Hogyan telik egy napja? Milyen a kapcsolata a fogyasztókkal?
- Műszakkezdéskor átnézem a tervezett programokat, egyeztetek a diszpécserrel. Az előre betervezettek mellett óhatatlanul előfordul más probléma, helyszín, üzemzavar. A lakossági fogyasztók is nehezebb helyzetbe kerülnek az egyre emelkedő villanyár miatt, nem csak az iparágban dolgozók. Az egyéni fogyasztó sem érti sokszor a változást, mert valami miatt nem tud róla. Milyenek a lehetőségei, hova kell a problémáival fordulni. Itt a Panasz Menedzsmentre gondolok.
Jelenleg egy új számlázási rendszer került bevezetésre, ezt kell valamilyen formában megértetni a fogyasztókkal. A feleségem, Dammné Francia Valéria is az ELMÛ-nél dolgozik, éppen az új számlázással kapcsolatos tudnivalókat oktatja a központban.

- Mi a véleménye az aláírt megállapodásról, mely a C-tarifa megtartása érdekében történt? A hosszú tárgyalássorozat végeredménye egy kompromisszumos megoldás.
- Sajnos. Mindig kompromisszumos megoldás születik abban az esetben, ha a szerződő felek egyike úgymond "kikezdi” az érvényben levő megállapodást. Ekkor már várható előre a változás. Nem mondom, hogy sikertörténet, hiszen csökkentett keretek között és más rendszerben működik. Magát a kereteket tekintve nem éppen örvendetes a sávozás sem, hiszen a megengedett mennyiség is csökkent, kb. 25%-kal és a fogyasztási helyek tekintetében sem maradt meg a régi rendszer.
De tovább működik, ami a legfontosabb. Ezen kívül a nyugdíjasainkat érintette inkább, értük sokat tettünk.

- Mennyire ismeri a kollégák véleményét?
- Általános vélemény a dolgozók körében az, hogy "későn ébredtünk”. Már az önkényes értelmezésnél, a 40%-os tarifadíj emelésekor erősebben felléphettünk volna. Ez volt az első tőrdöfés. Ezt követően nagyon sokáig nem válaszoltunk azokra a szándékosan téves információkra, amellyel a "másik” oldal a lakosságot ellenünk tudta fordítani. A kedvezményes villamosenergia-fűtés nem olyan kedvezményes, mint azt a laikusok gondolják, hiszen a gáz még mindig olcsóbb. Ez a jövőben változhat, persze. De vannak olyan kollégák, akiknek nincs más lehetőségük, ha társasházban laknak. Mennyibe kerül majd továbbra is a lakosságnak a mi C-tarifánk, hallhattuk mindenhonnan. Már ekkor fel kellett volna hangsúlyosabban hívni a közvélemény figyelmét, tájékoztatva a valós állapotról, helyzetről. A villamosenergia-iparban dolgozók, általánosságban nem luxuskörülmények között élnek, mondjuk úgy, nem használnak áramot medence fűtésére, hiszen az nincs. Ezeknek a túlzó híreszteléseknek kellett volna elejét venni. A megtakarított összeget majd levonják a többi fogyasztó villanyszámlájából? Ilyeneket nem lehetett hallani. Látható, minden költségtől próbál az állam megszabadulni, a munkáltatókra áthárítva azt.

- De a villamosenergia-ipari dolgozók mindenképpen ragaszkodnak a megszerzett jogukhoz...
- A munkavállalók a C-tarifáért mindenkor hajlandóak sztrájkolni is, ez összekovácsolja az iparágat, sarkalatos pontja a kiharcolt jogoknak. Nagy érvágás lenne a kedvezményes díjszabás megszűnése, hiszen a jövedelmi viszonyok a villamosenergia-ipari munkavállalók esetében nem éri el az országos átlagot. A kelenföldi alállomáson a szakszervezet tisztségviselőjeként ismerem a munkavállalók álláspontját, problémáit.

- Kaphatnak-e támogatást az itt dolgozók, ha nem tudják tovább finanszírozni a jelenlegi fűtésrendszerüket?
- A fűtéskorszerűsítésre a kafetéria keretein belül, annak terhére van lehetőség. Ha lenne, igénybe vennék a további támogatásokat is.

- Milyen az érdekvédelem megítélése?
- A régebbi időszakot tekintve most kedvezőbben értékelik a szakszervezet munkáját, volt aki a C-tarifa kapcsán tett erőfeszítéseket látva, az összetartás erejében bízva tagunkká vált. Ezen a helyzeten szeretnénk még tovább javítani, a személyes kapcsolattartást is előtérbe helyezzük, e tekintetben sokat dolgozunk.

- Mit hoz a jövő?
- Most tízszázalékos áramár-emelésről beszélnek a hírek. Piacnyitás, verseny. De kérdezhetem: Ha áremeléssel jár a piacnyitás, akkor mi szükség van rá? Nem látom, bárkinek is jó lenne a fogyasztók közül, mégis erőltetik azt, ami látszik, nem fog jól működni. A magyarországi szolgáltatás kiválóan működött a kilencvenes évekig. Aki nem ismeri az energiaszektort, nem hozhat jó döntéseket. Itt kell felnőni ahhoz, hogy lássa, mi mivel függ öszsze. A mindennapokon, az előtérbe kerülő problémákon túl, hiszen a villamosenergia-ipar jelentős, stratégiai ágazat, a fejlődésért, a kedvező körülményekért az itt dolgozók egyetértésével, érdekeik szemmel tartásával mindannyian akarunk és tudunk is tenni.

L. E.
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...