< />
2008. augusztus 5.

ESZ Hírek

MIRE TANÍTANAK A VADLUDAK?

Az ember magáról azt tartja, hogy a legmagasabb rendű élőlény.
Ez talán így is van, de ez nem zárja ki azt a tényt, hogy a magasabb rendű (az okosabb) is tanulhat az alacsonyabb rendűtől.
Szakszervezeti mozgalmunk az utóbbi évtizedben sokat küzd annak érdekében, hogy a nem szakszervezeti tag, „potyautas” munkatársait is meggyőzze annak szükségszerűségéről, hogy közöttünk a helye. Szövetségünk mottóját, mely szerint EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK!, egyre többen ismerik fel, a közösen elért eredményeknek egyre több támogatója akad, de még nem elég.
Szeretném, ha a még ingadozók megerősítést kapnának, a tisztségviselők pedig érveket azokból a természeti megfigyelésből, tényekből, amelyeknek talán nem vagyunk tudatában, de amire mindannyiunkat tanítanak a VADLUDAK.

1. tény: Minden egyes madár szárnycsapása a következő madár számára olyan légmozgást teremt, amely emelő hatású. A „V” alakban való repülés az egyedül való repüléshez képest a csapat repülési kapacitását 71 %-kal növeli.
Tanulság: azok az emberek, akik egy irányba haladnak és az együttlét érzését osztják meg egymással, gyorsabban és könnyebben jutnak el céljaikhoz, mivel egymás „emelő” hatását használják. (Együtt erősebbek vagyunk, Családi sportnap, Ifjúsági találkozó.)

2. tény: Ha egy vadlúd kiesik a csapatból, azonnal megérzi a légellenállást és gyorsan visszatér a helyére, hogy újra támaszkodhasson a többiek szárnycsapásának erejére.
Tanulság: ha csak annyira vagyunk értelmesek, mint a vadludak, együtt maradunk a csapattal, azokkal, akik tudják merre megyünk, elfogadjuk a segítségüket s magunk is segítséget adunk másoknak. ( Kiszervezések, egyéni munkaszerződések, kollektív szerződések.)

3. tény: A vadludak a csapatban hangos gágogással bátorítják az elöl haladókat a sebesség fenntartására.
Tanulság: biztosnak kell lennünk abban, hogy a gágogás ott hátul bátorítás és nem valami más. Ahol a különleges teljesítményt jutalmazzák, a produkció sokkal magasabb. A gágogás minősége adja a bátrak erejét, hogy szívvel-lélekkel kiálljanak valami mellett. (Hatásosabb bértárgyalás, a vezető mögött felsorakozó 25 000 emberrel.)

4. tény: Ha egy ludat lelőnek vagy beteg, vagy sebesült, ketten kiválnak a csapatból, hogy kövessék és segítsenek, ha lehet. Addig maradnak mellette, amíg újra repülni képes vagy elpusztul. Azután visszatérnek a csapatukhoz vagy egy másikhoz.
Tanulság: ha legalább annyi jóérzés van bennünk, mint a ludakban, kitartunk egymás mellett, nemcsak akkor, amikor erősek vagyunk, hanem a nehéz időkben is. (Nyugdíjpénztár, egészségpénztár.)

A tények és tanulságok csak gondolatébresztők. Mindenki értelmezheti saját tapasztalatai alapján is. Csak értelmezze! Használjunk fel minden okos gondolatot, minden érvanyagot annak érdekében, hogy erősebbek lehessünk, és együttes fellépéssel, ha szükséges nyomásgyakorlással „repüljünk” együtt, hogy eredményeink 71 %-kal nőhessenek, mint a vadludaknak

Bánkuti Béláné ELMÛ Rt.
(Forrás: "forró drót" újság 9. évf. 1.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...