< />
2008. augusztus 5.

EVISZ Hírek

Egységes, határozott fellépésű szakszervezet

Élő József, az ÉVISZ küldötte:

A villamossággal való foglalkozást szülői segítséggel még az általános iskola befejezésekor választottam. 1968. szeptember elején léptem át az ÉDÁSZ pápai telephelyé-nek a kapuját, mint villanyszerelő ipari tanuló. A három év gyorsan eltelt, és 1971 júliusában már mint villanyszerelő szakmunkás kezdtem el dolgozni. Ezen időszakban találkoztam a szakszervezettel úgy, hogy az idősebb munkatársak elmondása, invitálása alapján 1972-ben beléptem a mozgalomba. Időközben sok-sok év telt el, melyek során a munka és a tanulás mellett, ha megbíztak valamilyen szakszervezeti munkával, mindig szívesen végeztem el. Közel állt hozzám az emberekkel való törődés, ami igazán a rendszerváltás utáni rendezetlen viszonyok között, illetve a privatizáció „áldásaként” meghozott tulajdonosi szemlélet mellett, majd a tényleges tulajdonosok megjelenésével megkezdődően, és az azóta véget nem érő, szerkezeti és szervezeti átalakulások során nem volt könnyű. Ilyen, folyamatosan változó viszonyok között 2001-ben már az ÉDÁSZ második leányvállalatánál dolgozva kerestek meg a munkatársaim azzal, hogy elvállalnám-e az üzemi szakszervezet elnöki tisztét? Válaszom igen volt, amennyiben bíznak bennem és megválasztanak. Ezek után 2001-től a jelen időig, az erőmű fejlesztési tevékenység mellett, ebben a szakszervezeti tisztségben is dolgozva végzem a folyamatos változások miatt különösen fontossá vált szakszervezeti munkát.
Jelenleg alapvetően az E.ON-on belüli változások közül a minket érintőkkel foglalkozunk, amely abban ölt testet, hogy az egy E.ON leányvállaltba, az E.ON Erőműüze-meltető és Szolgáltató Kft.-be (E.ON EÜT Kft.) összevont erőmű üzemeltetők és erőmű fejlesztők jelenlegi és jövőbeni érdekvédelme a szakszervezet keretei között hatékonyabban biztosítható legyen.
A szervezetátalakuláshoz kapcsolódó egyik legjelentősebb munka jelenleg az új szervezeti kereteket lefedő új kollektív szerződés előkészítése, munkáltatói egyeztetése és a minél előbbi aláírása. Az új kollektív szerződést öt korábbi szerződésből, és az egyéb változásokat figyelembe véve kell öszszeállítani.
A másik jelentősebb munka jelenleg a Pakson novemberben megrendezésre kerülő V. VDSZSZ kongresszusra való felkészülés, hiszen szövetségi szinten is el kell végezni azokat a szakszervezeti munkára vonatkozó - a változásokhoz igazodó - módosításokat, korrekciókat, amelyek hosszabb távon biztosítják a szakszervezeti munka hatékonyságának szinten tartását, illetve növelését. Szeretnénk, ha a kongresszus a sok aktuális feladat és kérdés mellett a szükséges szervezetátalakítási, szervezetfejlesztési kérdésekkel is foglalkozna, ezzel is segítve az elkövetkező években ránk váró érdekvédelmi munka elvégzését.
A közelmúltban (augusztustól-októberig) bonyolítottuk le az új üzemi tanácsi választásokat, amely sikeres volt, biztosítva a területen működő szakszervezetek reprezentativitását.
Fontosnak tartjuk továbbá, hogy az E.ON Hungária Rt. kialakuló szervezeti felépítéséhez igazodva a területen működő szakszervezetek is végezzék el azokat a szervezetmódosítási feladatokat, amelyek jobban segítik a jövőben a szakszervezeti munkát, és a munkáltató felé is jól működő, egységes, határozott fellépésű szakszervezet jelenjen meg.

(Forrás: "forró drót" újság 9. évf. 11.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...