< />
2008. augusztus 5.

EVISZ Hírek

Tisztségviselői választások az ÉVISZ-nél

Az alapszabály szerint teljes körű tisztségviselői választásokra kerül sor az Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezetnél (ÉVISZ).
Amint azt Réffi Péter jelenlegi ÉVISZ Szakszervezeti Tanács elnök elmondta, a több hétig tartó folyamat minden eddiginél nehezebbnek bizonyul, hiszen a munkáltató, az E.ON Hungária Zrt. szervezeti felállását követve alakítják ki az új szervezeteket, vagyis 12 cégnél, a leányvállalatoknál, egymástól távol eső területeken.
Emlékezetes, hogy a nyár folyamán öt szakszervezet - a Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet, az Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet, a MOL Bányász Szakszervezet, a DÉDÁSZ Szakszervezet és a DDGÁZ Munkavállalók Szakszervezete - új szövetséget alapított Villamosenergia- és Gázipari Munkavállalók Szakszervezeti Szövetsége néven, azzal a céllal, hogy az E.ON csoporthoz tartozó magyarországi társaságoknál működő szakszervezetek tevékenységüket összehangolják, a munkavállalók és a nyugdíjasok érdekképviselete és érdekvédelme érdekében a munkáltatókkal együttműködve.
Az elnök úr hangsúlyozta, hogy a mostani választásoknál a szakszervezeti szövetség tagozati öszszetételét is figyelembe kell venni, vagyis minden munkáltatónál öt szakszervezetnek kell képviselnie a munkavállalókat.
A választásokat megelőzően került sor a szakszervezet alapszabályának a módosítására, illetve az ÉVISZ működését biztosító egyéb, pl. választási, segélyezési, pénzkezelési szabályzatok elfogadására is.
November közepére már mindenhol megválasztották a képviselőket és felállt az új 15 tagú szakszervezeti tanács is. Új ÉVISZ elnököt választottak Fliegh Tamás személyében.
Az SZT az új elnököt pályázat útján fogja elfogadtatni a tagsággal.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...