
– Mikor kerültél kapcsolatba a hazai érdekvédelemmel?
– Az érdekvédelmi szervezetről és működésének kereteiről már az első munkahelyemen a kezdetekkor kaptam tájékoztatást a csoport bizalmijától. Egy alapos ismertető során a vállalatnál működő szakszervezet szervezeti felépítését ismertem meg, majd elmagyarázta az érdekvédelmi szervezet munkájának lényegét, okait, a tagi jogokat és kötelezettségeket. Sosem felejtem el Lídia szavait: „Szeretném, ha a csoportomba tartoznál és észrevételeidet megosztanád velem.” Bár éveken át csak tagságommal erősítettem a szakszervezetet, visszatekintve ez a mondat ébresztett rá arra, hogy a szervezetet csak a véleményüket hallató, megoldási ötleteit, változtatási javaslatait elmondó tagok, azaz a munkavállalók tarthatják működésben. Ebből kitűnik, hogy a tájékoztatás a tevékenységről és a célokról a személyes kapcsolatteremtés alkalmazásával a leghatékonyabb.
– Mit jelent számodra a GEB elnöki tisztség?
– Az OVIT Szakszervezet gazdasági feladatainak elvállalását követően kerültem közelebb a munkavállalói érdekképviseletekhez. Természetesen a felkérés nem ért váratlanul, több előzetes beszélgetés, egyeztetés előzte meg azt, elvállalnám-e a feladatot. A bizalmat megtisztelőnek tartom. Úgy látom, hogy az elnöki feladatok ellátása során a kommunikációs és koordinációs képességeim gyakorlatba való átültetése jelent számomra újdonságot, de állok elébe.
– Milyen szakmai és érdekképviseleti rendezvényekre látogatsz el szívesen?
– Szívesen veszek részt akár szakmai, akár érdekképviseleti továbbképzéseken, ismeretbővítő előadásokon. Úgy gondolom, hogy az ismeretek rendszeres frissítése igénye kell, hogy legyen mindenkinek.
– Hogyan telik egy napod?
– Erre a kérdésre elég nehéz röviden válaszolni. A munkahelyemre BKV-val járok be, amely napi 1,5-2 óra utazást jelent. Rendszerint olvasással töltöm ki ezt az időt. A szakmai irodalmak és a napi hírek után szívesen olvasok magyar krimiket. Néha tovább utazom egy-két megállóval, mert elfelejtek leszállni, annyira bele tudok merülni az olvasásba.
Mivel szeretem a munkámat, szinte repül az idő. Munkaidő után szinte minden nap az érdekképviselet gazdasági, adminisztrációs feladataival foglalkozom kb. egy órát.
Azért kezdem így a választ, mert gyanítom, hogy inkább az érdekel, hogy munkaidőn kívül mivel töltöm szívesen az időt.
– Akkor hogyan kapcsolódsz ki?
– Pihenésképpen szeretek cukrászkodni. Megnyugtat a sok finomság elkészítésének folyamata és nem utolsó sorban párom és két fiam is szeretik az édes csodákat. Azért mondom, hogy csodákat, mert nekem fontos, hogy szépek is legyenek a sütijeim, tortáim. Néha csak úgy, minden ok nélkül képes vagyok egész éjszaka sütni és munkatársaimat meglepni.
Aztán van néhány úgynevezett fiús hobbim is. Szeretek például barkácsolni, kertészkedni. Szabadidőmet szívesen töltöm lakberendezéssel, a kiegészítő textíliákat például magam varrom.
(L. E. )
| Küldje tovább! | Nyomtatható verzió | Vissza a lap tetejére |
