< />
2011. december 7.

DÉMÁSZ Szakszervezet vezető elnökhelyettes – Masa Imre Lászlóné

-1975 augusztus 1-jétől dolgozom az EDF DÉMÁSZ Zrt.-nél, ez alatt az idő alatt nagyon sok munkahelyen töltöttem el hoszszabb-rövidebb intervallumot. Voltam hálózatellenőr és felmérő, erőművi energetikus, behajtási ügyintéző, majd gondnoksági előadó. Aztán '97-től az Algyői Oktatási Központ vezető, 2001-től telephely üzemeltetési vezető, hogy csak a főbb állomásokat említsem. Tíz éve vagyok a szakszervezet vezetőségének tagja.

A változásokat ismétlődő megújulási lehetőségként fogtam fel. Nem mindig éreztem azonnal az eredményt, de nagyon sok mindent megtanultam, egyre több csoport, osztály működésére rálátást nyertem, tapasztalatokat szerezve a különféle munkakörök elvégzése során. Végeredményben pozitív dolognak fogtam fel, az összes munkakört nagy kedvvel láttam el, emellett szívesen foglalkozom a munkavállalók sajátos problémáival.

Mivel munkába állásom kezdetétől szakszervezeti tag vagyok, hamar bekapcsolódhattam aktívan az érdekvédelem életébe.

Úgy gondolom, minden választás új és újabb kihívást jelent. Konkrétan ez azt jelenti, hogy az előző több évnyi munkád kerül a mérlegre. Nem mondhatnám, hogy száz százalékos nyugalommal indultam a választásokon, mivel mindig akadnak ellenfelek, de – és ez nagyon fontos – a nemes versengés csak a motiváltságot fokozza. A jelölőlistán harmadmagammal indultunk még akkor, később visszalépések történtek, a szavazólapra már csak az én nevem került fel, úgyhogy nem zajlott nagy harc.

Örülök mindenesetre, hogy így alakult, mert a mögöttem álló évek alatt elért eredményeket a magaménak is érzem, amiért kiálltam minden tekintetben. Nagyon sokat tanultam az elmúlt években ezen a területen, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem.

Hogyan éltem át? Az éjszakák voltak a leghosszabbak, egyébként is rossz alvó vagyok.

Szerencsére a családom mellettem állt mindig, támogatásuk sokat segített. Emellett a zenehallgatás, olvasás és a társasági élet tud igazán kikapcsolni. Szeretek beszélgetni a barátokkal, ilyen alkalmakkor elmondom kételyeimet, terveimet, ez megnyugvással tölt el – fél siker. De a véleményemet hajlamos vagyok néha harciasabban és őszintébben kifejezni másoknál. Emellett az érzelmek felől dolgozom fel a problémákat. Ha valami nem úgy alakul és csalódnom kell, mindig hangoztatom a munkavállalóknak is, hogy a szakszervezet sokat tesz a tagjaiért, de - mivel ez kölcsönös kapcsolat - csak azokért, akik ugyanúgy segítik és támogatják a munkánkat.

Nem könnyű manapság szakszervezeti vezetőnek lenni, nagyfokú empátiakészséget kell tudni felmutatni. Előfordult, hirtelen felindulásomban azt mondtam, nem csinálom tovább, de mégis inkább az előrehaladást és a fejlődést látom, és folytatom, mert vallom, hogy a jól előkészített, alapos munka meghozza gyümölcsét. Az utóbbi tizenöt évben megváltozott a szakszervezeti tevékenység. Addig ugye sok szociális juttatás hozzánk tartozott, sokan azt várják el most is, hogy fő célunk a segélyezések, az üdültetés megszervezése legyen. A Démásznál nagyon jó szociális háló épült ki, úgy vélem legalább ennek a kialakult rendszernek nem szabad csorbulnia, illetve ha bővíteni nem is tudjuk, ilyen formában maradjon meg a kollektív szerződés. Mindenesetre ahogy múlnak az évek és látom az elért eredményeket, gondolnom kell arra is, ki, kik lesznek azok a szakszervezeti tisztségviselők, akik átveszik a stafétabotot. Sokszor mondom a fiataloknak, hogy „idejekorán kell felébrednetek”.

A már meglévő jó és stabil alapokra építkezni könnyebb, mint teljesen új rendszert felépíteni, ezért minden munkavállalónak át kell gondolnia a szakszervezethez fűződő viszonyát, a tagságot, mert többet jelent, mint gondolják. Hathatós tettekre mégiscsak a szakszervezet kötelékében van lehetőség.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...