< />
Szerző: FábiánE.
2011. december 21.

E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. Szakszervezet – Póka Adriánné Bea

-Az E.ON-hoz kölcsönzött munkaerőként, telefonos ügyfélszolgálati munkakörbe 2004-ben kerültem. 2007-ben átszervezés történt, ami nekem pozitív változást hozott, hisz a megpályázott munkakört sikeresen elnyertem, így teljes jogú munkatárs lettem. Idén újabb átszervezés után a DÉDÁSZ Szakszervezet elnöke Nyers János hívott - nyugdíjba készülő kolléganője - Balatoniné Rozika utódjaként, melyre örömmel mondtam igent.

Mivel mélyépítő technikusként végeztem, de irodavezetőként és könyvelő cégeknél sikerült elhelyezkednem, ezért időközben olyan képzéseket kerestem, ahol a megszerzett gyakorlati tudásomhoz megfelelő képzettséget is szerezhetek. Most éppen egy másfél éves pénzügyi számviteli képzésre járok, ami hasznos, hogy jobban átlássam a szakszervezeti munka gazdasági feladatait is.

Furcsa módon korábban nem ismertem a mostani, közvetlen kollégáimat, pedig egy épületben dolgoztunk és szakszervezeti tag is voltam. Aztán János bemutatott a bizottsági tagoknak és a bizalmi testületnek, akik közül már többeket ismertem korábbról a munka során vagy céges sport találkozókról.

Örülök, hogy már eddig is jobban megismertem a szakszervezeti munka mibenlétét, azóta sokkal többre értékelem a szervezetet. Olyan csapat tagja lettem, amely azon munkálkodik, hogy az összes munkavállaló helyett tárgyaljon a munkáltatóval annak érdekében, hogy a meglévő juttatásokat megtarthassuk, sőt minden évben növekedjen, segíthessük a kollégákat szociális, jogi gondjaik megoldásában, érdekeik érvényesítésben. Előző munkahelyeimen ilyenre nem volt lehetőség, hiányzott ez a fajta segítség.

Férjemmel és tíz éves lányommal háromszobás panellakásban élünk a munkahelyemhez közel. Számunkra fontosak az otthonról hozott hagyományok, az ünnepi étel megtervezése, adventtől kezdve a folyamatos készülődés, lakásdekorálás, közös fadíszítés. Gyermeki örömmel tölt el bennünket, amikor felidézzük egy-egy karácsonyfadísz történetét, hozzá kapcsolódó személyeket. Van dísz a nagyszüleinktől, szüleinktől, közösen készített vagy vásárolt, de még a kollégáktól is.

A jövőre nézve úgy gondolom, nehéz idők elé nézünk. Köztudomású, hogy a Munka Törvénykönyvének tervezett változtatása hátrányosan érinti a dolgozókat, érdekvédelmi képviseleteket egyaránt. Bízom benne, hogy a szakszervezetek közös fellépése, tárgyalásai során mégis sikerül egy olyan kompromisszumra jutni, amiben többségében megtarthatjuk korábban kivívott jogainkat és a dolgozók továbbra is bízhatnak abban, hogy lesznek mögöttük erős, megfelelő jogi eszközökkel bíró, érdekeikért kiálló szakszervezetek.

Nincsenek illúzióim, nagy terveim, csak annyit kívánok a jövő évtől, hogy ne legyen rosszabb, mint az idei.

Legyen egészsége, békessége és munkája az embereknek!

Boldog, nyugodt ünnepeket mindenkinek!

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...