< />
Szerző: N. G.
2012. január 13.

ERBE Szakszervezet titkár – Nagy Gergő

Nagy Gergő, az ERBE Szakszervezet titkára 2009 novembere óta.

- 1978-ban, Debrecenben születtem és a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola során kerültem Budapestre. Az iskola elvégzése és a sorkatonai szolgálat után 2001-ben helyezkedtem el a több évtizedes múlttal büszkélkedhető ERBE Kft.-nél. Azóta is megszakítás nélkül itt dolgozom és a kollégákkal mind jobb kapcsolatot alakítottam ki. Munkaterületem kezdetben a távközlés volt, de lassan az irányítástechnikai szakterületet is mind jobban megismertem és elsajátítottam. Az évek alatt a különféle projektek során az iparág több „szereplőjével” is mindig jó volt a munkakapcsolatom. Jelenleg irányítástechnikai műszaki ellenőri és üzembehelyezői munkakörben, főleg erőművi projekteken veszek részt a kivitelezés és az üzembe helyezés lebonyolításában.

ERBE szakszervezeti tag négy éve vagyok. Csernai Ferenc, korábbi szakszervezeti vezető ismertetett meg a szervezet felépítésével, munkájával és az ő hatására lettem tag.

A dolgozók az érdekképviseleti szervezetük működéséről nem sok információval rendelkeznek.

Igyekeztem és igyekszem ezen változtatni. Kitűzött célom volt még megválasztásomkor, hogy az időközben átalakult és kibővült társaság munkavállalói az ERBE Szakszervezetet, annak működését és eredményeit jobban megismerjék.

Továbbá a 2008-ban megalakult üzemi tanáccsal való hatékony együttműködés is nagyon fontos számomra. A két érdekképviselet közös céljai is ezt kívánják meg. Ráadásul a kialakult gazdasági helyzetben is mind több feladat fog a szakszervezetre és az ÜT-re hárulni.

Elmondhatom az utóbbi évekről, hogy sikerült néhány új, fiatal taggal bővülnünk, de 2011-ben sok kolléga ment nyugdíjba, akik közül többen is szakszervezeti tagok voltak. Ennek kompenzálására remélem, idén sikerül még több kollégát meggyőznöm a szakszervezeti tagság előnyeiről.

Az ERBÉ-nél képviselettel rendelkező PADOSZ-szal és az Üzemi Tanáccsal továbbra is jó kapcsolatot ápolok. Jelenleg is készülök a 2012. év elején esedékes ÜT választásra.

Szerencsére a kollektívára nem lehet panaszkodni, felkészült és segítőkész, még ebben a nehéz gazdasági helyzetben is. Beosztásomból fakad, hogy munkám során a cég több szakágával és osztályával is napi kapcsolatban vagyok, így jól ismernek és tudják, hogy én vagyok a szakszervezet vezetője.

A jövőt illetően ha elvárásaim nem is, de reményeim vannak. A cég szempontjából és mint munkavállaló minél több megbízást szeretnék, szakszervezeti szempontból pedig bővülő és agilis tagságot.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...