2002 októbere dolgozom az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nél, mint turbinagépész a "C" műszakban, emellett feladatokat látok el a MÉSZ Felügyelő Bizottságában, mint elnökségi tag.
A turbinagépész tulajdonképpen a turbina üzem közbeni kiszolgálását és ellenőrzését jelenti. Az érdekvédelemmel már a céghez való belépésemmel egyben kapcsolódtam. Először pártoló tagként majd teljes jogú tagságra tértem át. Ezek után a műszakomban küldöttként végeztem a dolgom majd elnökségi tag lettem a választásokkor a MÉSZ Felügyelő Bizottságában. Ma jelenleg az Ifjúsági Tagozat vezetője vagyok. Munkahelyemen az adott műszakban kemény az összetartás hiszen egymásra vagyunk utalva. Ez már a műszakok között nem elmondható. Bár barátságok is kötődtek e munkahely miatt. A különbség a normál munkarendben dolgozó és a műszakos között? Hát nincs hétvége, nincs ünnepnap a bioritmusa teljesen felbomlik az embernek ja és persze a stressz. Nem kipihent szervezettel nem lehet a hétköznapi dolgokhoz hozzáállni.
Főleg a családosokat érinti ez, dehát ki mit vállal azzal kenődik. Első IFI ülésen kevesen voltunk, a benyomásom az hogy mindenki tudja hogy miért van ott. Szerintem egy jó csapat jó elképzelésekkel, remélem a következőn már én is tudok hozzá tenni. EVDSZ rendezvényen többször voltam, mint kongresszuson, továbbképzésen. Sajnos még a sportrendezvényekre nem jutottam el, pedig szeretem a focit, tekét a kerékpározást és sporthorgász is vagyok. Az ünnepek munkával teltek, ilyen volt a műszakbeosztásom. A gasztronómiát szerettem, voltam már halászlé főző Vas megyei bajnok kétszer és gulyás főző is Celldömölkön. Egyébként bármit megfőzök ami nem birkából van. Vas megyéből származom egy kis településről Tokorcsról a szeretteim is itt élnek kivétel az egyik nagybátyámat.
A 2012 évtől az emberek megélhetésének a biztonságát várom, de amint láttom erre kicsi az esély.
| Küldje tovább! | Nyomtatható verzió | Vissza a lap tetejére |
