< />
2009. október 13.

DUVISZ tájékoztató

A Kormányhatározat előkészítése során, a 2009-es évre 12 Mrd Ft-os (1 Mrd Ft/ hó) üzemi veszteségfinanszírozással számolt a döntéshozó, melyet az MVM Zrt-nek (tulajdonosi eszközökön keresztül) a szükséges mértékig kellett biztosítania a Vért számára. A hatékonyságnövelő intézkedéseknek köszönhetően – mára ez a tervezett költség, jelentősen lecsökkent. A leírtak alapján elmondható, hogy a 2009. évi rövidlejáratú hitelállomány növekedés várható mértéke 7-7,5 Mrd Ft-on belül marad, amiből kigazdálkodtuk a végkielégítésekre szánt 3 Mrd Ft-ot (amit, akár a középtávú működést követő bezárás (2014.), előrehozott költségének is tekinthetünk), továbbá a hatékonyságnövelő program részeként kifizettünk 1,5 Mrd Ft retrofitos hiteltörlesztést is. Látni lehet, hogy a Vért korábban tervezett üzemi működéséből fakadó veszteség – az intézkedések hatására – jelentősen, kb.: 250 millió Ft/hóra csökkent.
Szégyenkezés nélkül „jelenthetjük”, hogy a kormányhatározat alapján elvárható – racionálisabb cégműködést előirányzó – feladatokat, maradéktalanul teljesítettük.

Erőfeszítéseinknek köszönhetően, a Vért üzemi vesztesége 2010-ben megközelítheti az éves, „szolidan negatív” nullszaldót. Mára az is kijelenthető, hogy a Vért középtávon újra egy biztonságos energia termelővé válhat. Nagy árat fizettünk érte, de számunkra az is fontos volt, hogy megszolgáljuk a fogyasztók által finanszírozott szénfillért és megtegyünk mindent a munkahelyek megőrzése érdekében. A gazdasági stabilitás időszakában, majd a növekedés ütemének figyelembe vételével – 57 eurós árszinten a Vért, már kb.: 2,5 Mrd Ft eredménnyel zárhatja az évet. Ne feledjük, hogy a kormányhatározat előkészítésének időszakában a szakemberek még 57 EUR/MW/h átlagár várakozás mellett vizsgálták és támogatták a Vértesi Erőmű ZRt. működtetését! (A jelen időszakban lefolytatott aukciós árverés kapcsán is csak 51 EUR/MW/h volt.)

2009. 01. 01. - nyitó munkajogi létszám 2150 fő. A „Foglakoztatási Megállapodást” követően – 2009. június 08. a megállapodás aláírásának időszakában (többségében a természetes fogyás okán) – a munkajogi létszám 2069 főre csökkent. Az eltelt időszakban 558 fő Munkavállalótól (számtalan – a szó legnemesebb értelmében – társunktól, barátunktól, rokonunktól) kellett megválnunk, akik közül sajnos sokan munkanélkülivé váltak! (2009-ben, első körben kb.: 177 fő, folyamatában további 77 fő (maximum 254 fő) rendes felmondás alapján távozik, akik közül eddig kb. 30 fő jelentkezett oktatásra, átképzésekre és egy részük már munkát talált)

Sajnos a maradó Munkavállalók sorsa sem sokkal derűsebb. Ők azok, akiktől egy szerényebb ellátás mellett, sokkal több munkát vár el a Munkáltató. Az erőműves Munkatársaink – a karbantartási-, fejlesztési költségek kemény lefaragását követően –szinte, a lehetetlent oldották meg; megőrizték a blokkok működőképességét és (még számos finomításra szoruló) a bio/energiatermelést csúcson járatva üzemeltették a berendezéseket. Bányászaink, kialakították az egyfrontos bányaüzem működésének feltételrendszerét, ami szintén rendkívüli összefogást, hatékonyságnövekedést és számtalan előre nem látható veszélyt hordozott magában.
Talán sokaknak semmitmondó a szolidaritás erejének ösztönző hatása, nekünk sokat jelentett a szintén sokszor hányatott sorsú barátaink bátorítása, akik figyelemmel kísérték harcunkat és kifejezték a szimpátiájukat irányunkban. A teljesség igénye nélkül; villamosenergia-ipariak, bányászok, vasutasok, rendőrök, egészségügyiek, vegyipariak, vagy éppen az oktatásban dolgozók, aki többségében a Ligához tartozó szervezetek!
Számtalan ember munkájának köszönhetően és a brüsszeli elfogadtatást követően – ma már a 2011-2014. években fenntarthatóvá váló, szénfillér támogatásról is beszélhetünk!

Fontos megjegyeznünk, hogy a „Kapolyi ügyletként” elhíresült ominózus áramvásárlási szerződések, jelenleg is nyomasztják a Vért-et és az MVM-et. Szakszervezetünk álláspontja szerint; sem a Vért, sem annak Munkavállalói nem állhatnak jót az ellehetetlenült piaci ügyletekért, hiszen az eladók sem tudták volna a beszűkülő piacon értékesíteni azt a villamosenergiát, amit nem lehet eladni.
Bízunk abban, hogy a Kormány bizalmát erőfeszítéseinkkel megszolgáltuk, és a Vért 2014-es működéséhez igazodó kilátásaink tovább javultak.
Tisztelettel várunk minden Munkavállalót szakszervezetünkbe és akkor talán élővé válik a mondás; „ami nem öl meg, az megerősít”!

DUVISZ KÉPVISELŐ TESTÜLET


Téglás József s.k.
DUVISZ elnök

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...