Az első feladat tehát az együttműködés kereteinek lefektetése lesz, a hivatalos érdekegyeztetés ezután kezdődhet el. Még éppen jókor lép a kormány – kommentálta a hírt Dávid Ferenc , a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Ugyan jobb lett volna, ha már a nyári törvénykezési körben is szerepet kapott volna az OÉT, de ennél fontosabb, hogy előre- nézzenek. Jó, hogy sor kerül az első, még nem szakmai napirend szerinti egyeztetésre. Egyrészt fontos megtudni, mit gondol a kormány az érdekegyeztetés jövőjéről. Másrészt ha a technikai és informális egyeztetések lezajlanak szeptember első felében, még épp időben lesznek ahhoz, hogy október és december között az adó- és járuléktörvények, a költségvetés s a béralku kapcsán érdemi vita folyhasson.
| Küldje tovább! | Nyomtatható verzió | Vissza a lap tetejére |
