< />
2011. november 3.

Ha minden jól megy

Ha minden jól megy, az évtized végén kezdhet üzemelni a tóriumos erőmű, 300 megawattos kapacitással. Ez ugyan nem túl sok (kicsit kevesebb, mint amit Paks egy blokkja termel), mégis óriási áttörést hozhat az atomenergia iparágában.

Thor, a viking viharisten a tórium névadója

A tórium ugyanis nagyságrendekkel hatékonyabb, mint az atomerőművekben ma alkalmazott urán. Egy tonna tóriumból annyi energia nyerhető, mint 200 tonna uránból (vagy 3,5 millió tonna szénből), a feldolgozása után maradó melléktermékek pedig sokkal kevésbé veszélyesek, mint az uránéi. Ráadásul a tóriumreaktorok kisebbek, olcsóbbak, és környezetbarátabbak is lehetnek, mint az uránalapúak.

A viking viharistenről Thorról elnevezett anyag már a negyvenes években felkeltette az atomtudósok figyelmét, a Manhattan-terv fizikusai is ezt ajánlották az amerikai kormánynak az urán helyett, mint a leendő erőművek fűtőanyaga. A világháború alatt, majd a hidegháború évtizedeiben azonban a hatékonyságnál erősebb érv volt, hogy az uránnal dolgozó reaktorok melléktermékként plutóniumot állítanak elő, amiből atomfegyvereket lehet készíteni - tóriumból viszont nem lehet fegyvert gyártani.

A fegyverkezési verseny elmúltával lobbiérdekek akadályozták meg a tóriumra való átállást. Európában 1999-ben merült fel először a CERN-ben egy kísérleti reaktor megépítése, de az EU a francia atomlobbi nyomására elutasította a támogatási kérelmet. Franciaország Európa vezető atomhatalma, rengeteg pénzt fektettek uránalapú erőművekbe, így nem áll érdekükben az új technológiára való átállás, ahol elvész a helyzeti előnyük.

A világ egyik legelismertebb atomfizikusa, a Nobel-díjas Carlo Rubbia tavaly nyílt levélben kérte [2] Obama elnököt, hogy fontolja meg az amerikai atomerőművek lecserélését tóriumfűtésűre. A számítások szerint egy erőmű felépítése 3 milliárd dollárba kerülne, de a Föld készletei (ezt az urántartalék háromszorosára becsülik) több ezer évig képesek lennének fedezni az emberiség energiaigényét.

Forrás: index.hu
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...