< />
2009. július 7.

Ifjúsági Tagozat

Az EVDSZ tagszervezeteinek fiatal küldöttei a tagozatban

A fiatalok munkakörülményeinek javításáért és a szolidaritás fenntartásáért tevékenykedünk!

Petrovicsné Skuczi Ágnes IT elnök
A nevem Petrovicsné Skuczi Ágnes, 2010 decemberében választottak meg az EVDSZ Ifjúsági Tagozat elnökének.

2003. óta dolgozom az OVIT ZRt.(Országos Villamostávvezeték ZRt.) pénzügyi osztályán, mint pénzügyi előadó. 2003 óta tagja vagyok az OVIT Szakszervezetnek. 2005-ben a cég támogatásával ismét tanulásra adtam a fejem és 2008 júliusában közgazdászként végeztem. Tanulmányaim befejeztével, 2008 októberében felkértek a OVIT Szakszervezet Ifjúsági Tagozatának képviseletére. Ennek köszönhetően részt vehettem oktatásokon, rendezvényeken, átfogóbb képet kaptam a szakszervezet munkásságáról, új ismeretségeket kötöttem, számos új barátot szereztem.

Az Ifjúsági Tagozat programjai lehetőséget nyújtanak az iparági fiatalok megismerésére, kapcsolatok kialakítására. Jó érzés egy összetartó közösséghez tartozni!

Elérhetőségem: skuczi.agnes@ovit.hu



Szűcs József
E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Szakszervezet Ifjúsági Tagozat

Szűcs József vagyok, 2001 óta dolgozom az E.ON Dél-Dunántúli Áramhálózati Zrt. és jogelődeinél.
Már első nap beléptem a szakszervezetbe, mert az akkori vezetőm azt tanácsolta, hogy jó lesz az nekem.
Jól tettem hogy megfogadtam a tanácsát, hisz tagja lehetek egy jó közösségnek,
és sok olyan emberrel ismerkedtem meg, akivel amúgy nem találkoztam volna sosem.
Ahogy telt az idő egyre jobban kezdett érdekelni a szakszervezet működése. Egy kollégám mondott néhány dolgot a szakszervezetről, és elmentem néhány Ifjúsági Tagozati ülésre is.
2006-ban lettem az IT képviselője. 2007 nyarától szakszervezeti bizottsági tag.
Keszthelyen jártam középiskolába, épületvillamossági technikusnak tanultam.
Aztán kimaradt két év és beiratkoztam a GDF főiskola keszthelyi konzultációs központjába multimédiás fejlesztőnek.
Hobbim: motorozás, airsoft, pecázás

Ha bármilyen kérdésed van, elérhetőségem:
30/378-3717
jozsef.szucs2@eon-hungaria.com



TIVISZ Ifjúsági Tagozat

Makkai Zoltán Norbert
-2002 óta dolgozom az E.On Tiszántúli Áramhálózati Zrt.-nél, különböző státuszokban. 2003-ban lettem TIVISZ tag, mert úgy éreztem, hogy „együtt többek vagyunk” elv valóban működik. Csak egy nagyobb közösségben tudunk érdemben bármit is tenni az élethelyzetünk, munkakörülményeink javítása érdekében, pláne az újra és újra megújuló elvárásokkal szemben, ezért is lettem tisztségviselő!
2004-2005 ben lettem az Ifjúsági Tagozat Képviselője, bár megválasztva csak 2006-ban lettem az Összbizalmi Testületi ülésen.
2008-ban Főbizalmivá választott a Tagság, melyet nagy megtisztelésnek és kihívásnak veszek.
Az érdekképviseleti munkában is, csak úgy mint a szakmaiban is, egyre több a teendő és egyre magasabbak az elvárások, de igyekszünk mindennel megbirkózni.
Az Erősáramú Villamosmérnöki Karon végeztem a Nagyváradi Egyetemen, 1996-2001 között.
Hobbim az autók, horgászat, zene, könyvek, villamosság, elektronika stb…

Néhány gondolat az érdekképviseleti munkáról és a tevékenységéről:
-A szakszervezet szó nem igazán tetszik nekem, mivel ez egy régi idők rossz berögződése miatt így első hallásra sok mindenkiben számos alkalommal rossz érzéseket kelt!
Ez a szakszervezet már nem az „a szakszervezet”! ez egy „MÁS” , egy más Világban, ezért én simán csak érdekképviseletnek nevezném. És szerintem feltétlenül elengedhetetlen egy ilyen „tömörülés” a mai globalizált világban, ahol egyre inkább és egyre nagyobb mértékben jellemző a munkavállalókra kirótt megnövelt terhek, mind anyagi mint munkateher szempontjából, nem is beszélve a mai kor egyik legnagyobb problémájáról, a folyamatos létbiztonság hiányáról, az egyre növekvő munkanélküliségről….
Ezen hatások minimalizálása érdekében csak ÖSSZEFOGÁSSAL tudunk elérni bármit is. Minél többen szállnak be a virtuális szakszervezeti autóba és segítenek a haladásban, annál gyorsabban és annál messzebbre tudunk jutni!

Elérhetőségem: norbert.makkai@eon-hungaria.com


ÉVISZ Ifjúsági Tagozat
Képviselő: Bányai Balázs
Elérhetősége: balazs.banyai@eon-hungaria.com












ELMŰ Szakszervezet Ifjúsági Tagozat
Képviselő: Keindl Zoltán
Elérhetősége: zoltan.keindl@elmu.hu











VIRÜSZ Ifjúsági Tagozat
Képviselő: Ritzlné Kunze Niki
Elérhetősége: ritzlne@mavir.hu











VIKSZ Ifjúsági Tagozat
Képviselő: Lóczy Erzsébet
Elérhetősége: lerzsebet@mvm.hu











EDF DÉMÁSZ Szakszervezet Ifjúsági Tagozat
Képviselő: Majer István (társelnök)
Elérhetősége: istvan.majer@edf.hu, 30/691-9360











PADOSZ Ifjúsági Tagozat
Képviselő: Nagy Gábor
Elérhetősége: nagygab@npp.hu











MEVISZ Ifjúsági Tagozat
Képviselő: Papp Róbert
Elérhetősége: papprobert8888@gmail.com,
papproberted@citromail.hu











Budapesti Erőmű Szakszervezet Ifjúsági Tagozat
Képviselő: Nikosz Karadzsosz
Elérhetősége: nikosz.karadzsosz@bert.hu



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...