< />
2009. január 30.

IfjusagiTagozat Hírek

Az EVDSZ Ifjúsági Tagozatának idei munkaterve és célkitűzései

A 2009. év első tagozati összejövetelének napirendi pontjai részben kapcsolódik az eddigi évek gyakorlatához, de kiegészül a folyamatos kapcsolattartással és közös programokkal a Fiatalok Ligája Együttműködés szervezettel.
Az EVDSZ Ifjúsági Tagozata idei első összejövetelét tartotta január 28-án Budapesten, melyen az éves feladattervet tárgyalták meg a fiatal képviselők.
A tagozati ülésen részt vett Major Gábor, az EVDSZ korábbi elnökhelyettese, aki több évtizedes tapasztalataival mindig is segítette a tagozat munkáját, koordinálta annak tevékenységét, illetve felügyelte és irányította a fiatalok számára rendezett továbbképzési és oktatási programokat.
A több éves támogatást az EVDSZ Ifjúsági Tagozatának elnöke, Harmath Péter köszönte meg a tagozat nevében.

A tagozati ülés napirendi pontjai voltak az idei feladatterv véglegesítése, a Fiatalok Demokratikus Ligájába való zökkenőmentes bekapcsolódás, az azzal való együttműködés menete, illetve az egyes tervezett feladatokért való felelősök kiválasztása az évre.
A programok között találhatók immár hagyományosnak mondható szervezések. Ilyen a nyári paksi strandparti, melyet a PADOSZ Ifjúsági Tagozata vállal. Fő irányítója a megvalósításnak Hanol Zsuzsa, az EVDSZ Ifjúsági Tagozat társelnöke, a rendezvény fővédnöke Lőrincz László, a PADOSZ elnöke, aki minden évben részt vesz a fiatalok által megtartott rendezvényen.
Az éves üzemlátogatásra több helyszín is szóba került - Göd, Szeged, Bátaapáti, Mavir irányítóközpont. Új sportprogramként jelent meg a szövetségi szinten tartandó labdarúgó kupa megtartása, melyre nagy valószínűséggel fokozott érdeklődés lesz. A tervezett időpontja a rendezvénynek május vége vagy június eleje.
Az EVDSZ által meghirdetett több fordulós oktatás mellett egy, a fiatalok által meghatározott témában kerülhet megrendezésre oktatás. Legnagyobb érdeklődés a kommunikáció iránt van, a tagozat ehhez igazodik.
Az ifjúsági találkozó tekintetében a tagozat egy hónapos határidőt vállalva felméri a lehetőségeket, illetve az erre való résztvevők lehetséges számát. Az idei évtől az ifjúsági találkozó közös program lehet a LIGA ifjúsági szervezetének képviselőivel. Ennek érdekében a tagozatban jelen levő, a Fiatalok Demokratikus Ligájában is képviselő tag tárgyalásokat kezdeményez a szövetség fiataljaival.
A miért fizetek tagdíjat? kérdésre az ifjúsági találkozóra érkező fiatalok választ kaphatnak a szakszervezeti fórum keretében, emellett a tagozat hangsúlyozza, hogy az ifjúsági találkozón való részvételre nem feltétel a szakszervezeti tagság.
A soron következő ülés várhatóan február közepén lesz.

L. E.
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...