< />
2011. szeptember 8.

IfjusagiTagozat Hírek

Kérdések és válaszok

Az ifjúsági találkozó témája és programja

A megbeszélésen részt vett dr. Szilágyi József EVDSZ elnökhelyettes, akit a tagozat elnöke, Petrovicsné Skuczi Ágnes kért fel arra, hogy részletesebben tájékoztassa a képviselőket a szociális párbeszédet és a munka világát érintő problémákról.

A napjainkban aktuális, a munka világát érintő témáról, az illetékes minisztérium honlapján közzétett Munkatörvénykönyv módosítás-tervezetről adott tájékoztatót és magyarázatot Szilágyi József. Mint elmondta, több mint száz olyan pont van a tervezetben, mely bevezetése hátrányosan érintené a munkavállalókat, a részletes elemzés megtalálható a Liga Szakszervezetek internetes oldalán.

Az elnökhelyettes felhívta a fiatalok figyelmét a szeptember 12-i demonstrációra, melyben a tiltakozók élőláncot alkotnak a Parlament körül és kérte, minél többen jöjjenek el a tagozatból is.

Az elnökhelyettes a szakszervezet-politikai kérdést érintve ismertette az országos érdekvédelmi szervezetek egymás közötti kapcsolatát, melynek célja az összefogás lenne, ez egyelőre nem történt meg teljes mértékben, de az Akcióegység elkészítette a programtervet a szeptember végén induló demonstrációsorozatra. A sztrájktörvény módosításával, jogszerűtlenné tételével egy fontos eszköz került ki az érdekvédők kezéből, végső soron több olyan pontja van a tervezett kormányzati intézkedéseknek, mellyel a munkáltatói képviseletek sem értenek egyet. Végül kiemelt hangsúly került a Liga Szakszervezetek és az EVDSZ által készíttetett kisfilmre és Munkatörvénykönyvvel kapcsolatos kérdőívre. Elhangzott, hogy tekintsék meg az audiót és minél többen válaszoljanak a kézhez kapott 12 pontos kérdésre.

A továbbiakban a képviselők megtárgyalták a Szilvásvárad, Szalajka-völgyben a hó végén tartandó ifjúsági találkozó részleteit. Az egyes programok összeállításának felelősei ismertették a feladatok részleteit, a jelentkezések lezárultak: A rendezvényen hetven fő vesz részt. A tagozat örömmel vette, hogy a találkozón képviselteti magát egy fiatal, a VDSZ Ifjúsági Tagozatából a meghívásnak eleget téve. A program péntek délután fórummal kezdődik, ahol előadást tart dr. Szilágyi József az aktuális munkaügyi kérdésekről. A Munka törvénykönyvét érintő téma közös megbeszélésre kerül a Liga Szakszervezetek és az EVDSZ által közösen készített, Rossz álom című kisfilm megtekintése után, majd a tagszervezés is témája lesz annak az előadásnak, melyet Lőrincz László, a PADOSZ elnöke tart. A találkozón részt vevő fiatalok is elmondhatják véleményüket a készülő Munkatörvénykönyv tervezetről, illetve miként érinti őket saját munkahelyükön a változás és az eddig bevezetett rendelkezések. A szervezők és előadók is várják a kérdéseket, mindenképpen szeretnék, ha egy közös és hasznos beszélgetés, igazi fórum alakulna ki a rendezvényen.

A találkozón a csapatokba rendeződött fiatalok a szombati napon különböző versenyfeladatokat oldanak meg, a délután a sporté, majd az este folyamán kulturális programként a Dumaszínház előadói szórakoztatják a közönséget. Meglepetés program is lesz, illetve ha többen vállalkoznak, éjszakai túrát is tehetnek a völgyben vezető kíséretében.

A vasárnap délelőtt kisvasút és a Szalajka-völgy különleges miliője várja a fiatalokat.

Program

2011. Ifjúsági Találkozó

Szilvásvárad

Péntek

15.00- ig Érkezés

15.30 - Megnyitó, Fórum

18.00 - 19.30 Bemutatkozás, Ismerkedési est: játékos programok

Kb. 19.30- től Vacsora

Vacsora után szabad program

Szombat

8.00 - 9.00 Reggeli

9.15- 9.30 Napi program ismertetése

9.30 - 12.30 Csapatépítő (játékos) programok

13.00 - 14.00 Ebéd

14.30 - 17.30 Csapatépítő (játékos) programok

18.00 - 19.00 Vacsora

20.00 - 21.00 Kulturális program (Dumaszínház)

21.00 Eredményhirdetés, nyeremények kiosztása

21.30- tól Zene – tánc

Vasárnap

8.00 - 9.00 Reggeli

09.15 - 12.45 Szalajka-völgy túra

12.45 - 13.00 Értékelés, záróbeszéd

13.00- tól Ebéd

Ebéd után hazautazás

Forrás: l.
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...