A Krízis és foglalkoztatás című nemzetközi konferencián vett részt a Fiatalok Ligája képviselőjeként Majer István, a DÉMÁSZ Szakszervezet Ifjúsági Tagozatának elnöke április 15-16-án Pilsenben. Jelen voltak a lengyel, szlovén, szlovák, cseh, német és magyar érdekvédelmi képviselők, illetve a tulajdonosok küldöttei a nehézipar és a könnyűipar területeiről is.
A különböző országokból érkezett kormányzati képviselők a szakszervezetekkel közös megbeszéléseken vizsgálták meg az ismertetett módszereket és vitatták meg a határokon túlívelő együttműködési lehetőségeket a szociális párbeszéd tekintetében. A témák kifejtése során külön figyelmet szenteltek az előadók az érdekvédelem helyzetére a gazdasági válság folyamatában, illetve kiemelték azokat a tényezőket, amelyekben megváltoztak a kiútkeresések a dialógus során. A konferencián elhangzottakat Nikolaus Simon, a fő szervező Hans Böckler Alapítvány szóvivője összegezte és reményét fejezte ki, hogy az Otto Brenner, illetve a Friedrich Ebert Alapítványokkal rendezett 11. nemzetközi konferencia hasznosnak és folyatásra érdemesnek bizonyult minden résztvevő számára. A gazdasági válság megoldása sokkal hatékonyabb lehet, ha uniós szinten valósul meg az együttműködés a munkáltatók, a kormányzatok és a szakszervezetek részvételével és párbeszédével.

| Küldje tovább! | Nyomtatható verzió | Vissza a lap tetejére |
