< />
2008. augusztus 5.

MEVISZ Hírek

Egy főbizalmi kesergései

Szomorúan kellett tapasztalnom a július 8-i demonstráció szervezése közben, hogy azok a munkavállalók, akik évek óta elégedetlenkednek a szakszervezetek összefogásának hiánya miatt, most mikor végre van egy közös akció, mennyire érdektelenek lettek hirtelen. "Nem érek én rá ilyesmire, semmi értelme, úgy is az lesz, amit ők akarnak, lesztek ott elegen nélkülem is, nem szégyelled magad rájuk szavaztál és most ellenük mégy!”

Tisztelt munkavállalók! Egy-két dologban úgy vélem, fogalmi zavarok vannak. Más dolgoknál nem megfelelő a hozzáállás. A szak-
szervezet, mint olyan, addig támogathat bármely pártot (a legkevésbé rossz elvén), míg az hatalomra kerül. A tapasztalat azt mutatja, a mindenkori kormányok a tőke érdekeit részesítik előnyben. A szakszervezetnek, mint a munkavállalók képviselőjének kötelessége fellépni minden olyan döntés ellen, ami a munkavállalók rovására történik. A minisz-terelnöknek igaza van abban, hogy az utca nem lehet a tárgyalások színhelye, de ha az OÉT-ben nem hajlandók tudomásul venni a munkavállalók érdekeit, amíg a reformok helyett csak a megszorítások lépnek életbe, addig a szakszervezeteknek kötelessége minden eszközt felhasználni, hogy végre a hatalom gyakorlói is tudomásul vegyék, valódi, egyenlőbb teherviseléssel lehet csak az országot előrébb vinni. Nem csak mindent a legkiszolgáltatottabb rétegek nyakába rakni. A fekete- munkát kell megszüntetni, az adót mindenkitől beszedni, a fölösleges állami admi-nisztrációt leépíteni, a pazarlást megszüntetni! Mikor már ezek teljesültek, akkor kell megnézni, valóban szükség van-e megszorításokra.
Tisztelt Munkavállaló! Tudomásul kell venni, az úgy nem működik, hogy "lesztek ott elegen nélkülem is”, csak akkor lehetünk elegen, ha mind ott vagyunk. Sokan azt kérdezték, hol vannak a bizalmiak, SZB, ÜT-tagok, titkárok, stb. Magam is azt érzem, mikor kikérővel gyűlésre, oktatásra vagy esetleg külföldi útra kell menni, sokkal nagyobb az aktivitás. Tisztségviselő kollégák, gondoljunk erre mindig! A mi felelősségünk sokkal nagyobb, mint tagjainké, hisz minket választottak vezetőikké. Mi, akik ott voltunk július 8-án, a tüntetésen éreztük, Együtt Erősebbek Vagyunk. Van még, aki tesz valamit, ha kell és nem csak sír, meg panaszkodik! Remélem legközelebb, mikor hívnak bennünket, nemcsak ezrek, hanem tíz-, esetleg százezrek tapasztalják meg ezt a felemelő érzést. Biztos vagyok benne, hogy azután már az OÉT-ben is komolyan veszik a munkavállalók érdekeit. Ehhez kívánok erőt, egészséget, akaratot és akkor, Együtt Erősebbek Leszünk!

Tisztelettel
Tóth István
MEVISZ főbizalmi



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...