< />
2008. augusztus 5.

MEVISZ Hírek

FUT A CÉG !

Azóta az évi 6-8 nagy rendezvényükön egyre nagyobb létszámmal jelentkeznek céges csapatok, s a sokezres tömegben nagy versenyeket vívnak, természetesen amatőr szinten. A csapatokban vannak rendszeresen futók, de a többség igazi amatőr heti egy-két edzéssel.
Tavaly volt az első alkalom, hogy a „forró drót” segítségével felhívást tettünk közzé, hogy iparági csapatok is vegyenek részt az őszi Plus Budapest Maratonon. Két csapat nevezett, a Mátrai Erőmű és a Dunamenti Erőmű. A Mátra nem kis meglepetésre a dobogó 3. fokára állhatott az eredményhirdetésen, a Dunamentiek a középmezőnyben végeztek, ami nagyszerű eredmény, hiszen húzó embereiket, akik egyéniben futottak, nélkülözniük kellett.
A két csapat idén is mozgásban van, a Mátrások szorgalmasan edzettek a június 18-i Kékes Csúcsfutásra, a Dunamentiek pedig a Budai-hegyekben az Apenta félmaratont futották le és a K+H Maratonváltót Budapesten.
Felhívjuk tehát a villamos iparág minden képviselőjét, sportvezetőjét, hogy a 2005. október 2-i Plus Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztiválra szervezzenek 5 fős futó csapatokat cégük dolgozóiból, családtagjaiból. A csapatnak váltóban kell teljesíteni a 42 km-es távot, az egyes szakaszok hosszai: 12,6 - 7,4 - 8,2 - 6 - 8 km.
Az iparág egységes megjelenése, illetve a verseny könnyebb áttekinthetősége miatt célszerű kitalálni egy fantázianevet a cégcsoportra, ami mindenkinek az első neve lenne, másodiknak pedig a cég saját nevét adhatná. (pl. Energia-Mátrai Erőmű, Energia-Dunamenti Erőmű, stb.) Az első fantázianévre már most szeretnénk ötleteket kérni, az a lényeg, hogy figyelemfelkeltő legyen, utaljon az iparág jellegére, hiszen a célba érkezéskor a műsorvezető ezt fogja bemondani a sokezres publikumnak (aki már volt ilyen rendezvényen, tudja mit jelent ez).
Így az eredménylistában jól látható lesz az iparágon belüli háziverseny eredménye is.
A sportszerűség érdekében egyetlen szabályt kérünk betartani: Azon kívül, hogy mindenki betartja a szervezők előírásait, a versenyző céges csapat(ok)ban csak ténylegesen ott dolgozó és annak családtagja legyen.
A verseny rajtja és célja a Városligetben lesz, tavaly a különböző távokon (1,5 km, 8 km, 42 km) több, mint tízezren futottak, a „Fut a cég”-en belül pedig 71 csapat vett részt. Ezenkívül koncertek, bemutatók és két hatalmas sörsátor áll az odalátogatók szolgálatára.
Részletes információ: www.futanet.hu internetes honlapján a „versenyeink”-„plus maraton”-„ekiden váltó” oldalakon.
A nevezést minden csapat saját maga intézi, azonban mindenképp célszerű lenne a versenyt követően találkozni a csapatoknak, legalább egy „forró drót”-os riport erejéig és egy jól megérdemelt sörözésre.
Kérem ezt a felhívást szíveskedjetek átadni, hirdetni azok körében, akik szívesen részt vennének a hazai legnagyobb futóversenyen. A csapat nevezése július 30-ig 8.500 Ft, szeptember 30-ig 14.000 Ft, azt követően pedig 22.500 Ft/csapat. Kérjetek segítséget a helyi szakszervezettől, sportegyesülettől, cégvezetéstől!
További információ a versennyel kapcsolatban:
Tari Tibor
tel: 37/328-117,
e-mail: tibor.tari@mert.hu

(Forrás: "forró drót" újság 11. évf. 6.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...