< />
2008. augusztus 5.

MEVISZ Hírek

MEVISZ- LEAR szakszervezeti találkozó

A Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezet meggyőződéssel vallja, hogy a szakmaspecifikus, ágazati munkavállalói érdekképviseleti struktúrával párhuzamosan szükséges a területi elvű szakszervezeti szövetkezés is.
Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy azoknak a szakszervezeteknek a képviselői, akik adott térségben tevékenykednek a dolgozók érdekeinek érvényre juttatásáért, rendszeresen találkozzanak és cseréljék ki tapasztalataikat. Ahol az érdekek közösek, ott meg kell teremteni az együttműködés, az együttes fellépés lehetőségét is.
Nos, ezeknek a gondolatoknak a jegyében találkoztunk június 2-án Gyöngyösön, a LEAR Corporation-nél – autóalkatrész összeszerelő üzem – működő szakszervezet képviselőivel, akikkel baráti hangulatban ismerkedtünk, illetve adtunk egymásnak tájékoztatást a munkáltatóinkkal kialakult munkaügyi kapcsolatokról.
Kozma Zsolt elnök úrtól megtudhattuk, hogy az amerikai tulajdonban lévő részvénytársaságnál, a gödöllői és gyöngyösi telephelyeken 2300 fő szakszervezeti tag dolgozik, ugyanakkor a „klasszikus” munkáltatói – szakszervezeti/üzemi tanácsi együttműködés keretei mostanság kezdenek kibontakozni.
Az összeszerelő-ipar sajátságából adódik, hogy a munkaműveletek gyorsan betanulhatók, ennek következtében alacsony képzettségű munkatársakat foglalkoztatnak olyan gépsorokon, amelyeket bármelyik napon szétszerelhetnek, és azokat egy kedvezőbb gazdasági klímát (olcsóbb munkaerőt) kínáló országba telepíthetik. Érdeklődéssel hallgattuk, hogy ezen sajátságokkal rendelkező cégnél milyen technikákkal lehet fellépni a bérezés, a szociális juttatások, a munkakörülmények javításának érdekében, egyáltalán lehetséges-e foglalkoztatási garanciákat kiharcolni.
A villamosenergia-iparágban is van amerikai tulajdonban lévő társaság, mint például az tiszai erőmű. Az ott dolgozó kollégáinktól is szerzett ismereteink alapján elmondhatjuk, hogy a munkáltató viselkedési kultúrája, szakszervezethez való hozzáállása sok tekintetben hasonló jegyeket hordoz magán. A későbbiekre nézve elhatároztuk, hogy rendszeresen fogunk találkozni, s a mi részünkről felajánlottuk mindazokat az ismereteket, tapasztalatokat, amelyekkel segíthetjük szakszervezeti kollégáink munkáját.

Medveczki Zsolt
MEVISZ titkár



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...