< />
2011. április 14.

MEVISZ Hírek

Uniós pénzügyi támogatással szakszervezeti képzés

A MEVISZ 2010 szeptemberében nyújtott be pályázatot, az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulási Program (TÁMOP), Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése című felhívás keretében az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft-hez.

EUPROJEKTEK.HU/MEVISZ

Mivel az előkészítésre viszonylag kevés idő állt rendelkezésünkre, valamint először próbálkoztunk ilyen pályázaton indulni, be kell vallanom, a siker elengedhetetlen feltétele egy, a témában profi cég bevonása. A siker már október 25-én megérkezett, mikor értesítést kaptunk a képzésünk vissza nem térítendő támogatására elnyert, 21 815 052 forintos döntésről, amelynek az egy ötöde rövid időn belül, egy külön erre nyitott bankszámlára meg is érkezett (előfinanszírozás).

A képzést 2011.01.10 és 2011.08.10 közötti időszakban kell lebonyolítani, ami két irányú volt. Vezető tisztségviselők számára jogi ismeretek és munkaügyi szakmai továbbképzés 4 x 2 nap, míg bizalmiaknak és szakszervezeti tagoknak 3 x 2 nap általános munkaügyi szakmai ismeretek tartalommal. A programot „önhatalmúlag” kiegészítettük csapatösszetartó tréning gyakorlatokkal is. Az oktatáshoz, amelyhez, az egri Hotel Flórát választottuk, a DFT-Hungária biztosította a kiváló trénereket.

Azért szólok egy kicsit múlt időben, mivel az oktatás lebonyolítására április hónapot céloztuk meg, s így már a cikk írásakor javában benne vagyunk a közepében.

A képzés végén mind a 61 résztvevőnek kötelezően vizsgát kell tennie, amelyért sikeres teljesítés esetén akkreditált bizonyítvány jár.

Nem szeretnék megfeledkezni a harmadik nagyon fontos közreműködők megemlítéséről sem, akik a közbeszerzési eljárás sikeres bonyolítását végezték, a Sirály és Társa Ügyvédi Iroda munkatársairól.

Külön öröm volt számunkra, hogy egy–egy képzési napunkat meglátogatta Dr. Kiss Mihály, Gál Rezső és Dr Szilágyi József is, akik tevékeny kapcsolódtak be az aktuális napi programba.

Végezetül ajánlom minden EVDSZ tagszervezetnek, ha módja és lehetősége adatik ilyen típusú oktatási pályázaton indulni, akkor bátran tegye, mert nem utolsó sorban, ha minden feltétel a pályázati kiírásnak megfelelően teljesül, gyakorlatilag ingyen van a képzés és a hozzá kötődő utazás, étkezés, szállás ( a vele járó szolgáltatásokkal együtt).

Ez a program lehetőséget adott a számunkra, hogy jó hangulatban, közvetlenül gyarapodjunk érdekképviseleti munkánk javításához sok-sok ismerttel!

Visonta, 2011. április 15.


Medveczki Zsolt

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...