< />
2011. október 24.

NyugdijatTagozat Hírek

Mihalovits Ervin tiszteletbeli elnöklemondása

Nyugdíjasok Országos Tanácsa tagjainak
Kedves Kolléganők
Kedves Kollégák!

Bejelentem, hogy lemondok a tiszteletbeli elnöki megbízatásomról.
Mint az ismeretes a 2011. július 14-i választás alkalmával egyhangú szavazással kerültem megválasztásra, a megfelelő jogosítványok biztosításával. A Testület akkor nem kötötte időhöz és feltételhez ennek gyakorlását olyan kitétellel, hogy majd az elfogadott Alapszabály és SZMSZ után válik esedékessé. Ezért úgy értelmezem, hogy megválasztásom után már a lehetőség adott volt megbízatásom elvégzésére. Sajnos az Elnök asszony – helytelen értelmezése folytán – nem biztosította ennek feltételeit.
Az elmúlt időszakban több fontos fórumra pl. elnökségi ülés, nem hívott meg. Számos koncepció és intézkedés történt a szervezet működésére, azokat nem beszélte meg így nem is ismerhettem meg. Nem nyilváníthattam azokról véleményt.
Ezek közül pl. a szervezet jelene, jövője a bizottságok szerepe előttem nem ismertek. Továbbá az új szerepkörbe sérül „a pártsemlegesség elve” amely a parlamenti pártok mindegyikével elvárja az együttműködést. Nem közömbös az sem, hogy a szervezetnek több tagszervezete „pártsemleges” alapszabállyal működik, ezért nem lehet gyakorlat az egy párthoz pl. MSZP-hez való erős kötődés és együttműködés.
Ilyen kezdet után nem látom biztosítékát feladatom maradéktalan elvégzésének. Meg kell jegyeznem, hogy a két választási rendezvény – többek véleménye szerint is – azoknak egyes elemei etikátlan és törvénysértőek voltak. Elfogadhatatlan ellenszervezkedést, puccsot bizonyítottak. Pedig a jelen időben nem a széthúzásra, hanem az összefogásra lett volna szükség.
A választási fórumokon egyesektől érdemtelen, nem megalapozott kritika érte a szervezetet és a személyemet is. Azóta sajnos ma sem tapasztalható érdemi és jelentős elmozdulás az érdekvédelemben.
Megragadom az alkalmat és tisztelettel megköszönöm mindazoknak a munkáját, együttműködését, a sok éves fáradságát, amelyet a nyugdíjasok szolgálatában együttesen végeztünk.
Jóleső érzéssel fogadtam a titkos szavazáson történt 50%-os bizalmat is. Jó egészséget és sok boldogságot további életutakon.
A szervezet irányításában a demokratizmus és a kollektivitás jellemezte törekvéseimet és a tisztségviselőkét is. Bár sajnálom, de megértem azokat, akik tisztségükről lemondanak vagy már lemondtak. Egyetértek az EB elnökének érveivel, indokaival a lemondása során.
Számomra is idegen – elfogadhatatlan - az Elnök asszony vezetési sokszor egyénieskedő stílusa, munkamódszere, továbbá az együttműködési gyakorlata.
Végezetül megjegyzem, hogy a SZEF és az MKKSZ nyugdíjas tisztségviselői (35 fő) október 11.-én a továbbképzésen a maradásomat javasolták. Sajnos a felhozott indokaim miatt ezt nem tehetem meg.
A résztvevők a rendezvényekre vonatkozó megjegyzéseimet is megerősítették.
Mindezek alapján tehát nem látom értelmét és a lehetőségét sem az eredményes kapcsolatnak és az érdemi együttműködésnek sem.

Kérem a Tisztelt Tanácsot fogadja el indokaimat és lemondásomat.

Budapest, 2011. október 18.

Üdvözlettel:

Mihalovits Ervin s.k.
„tiszteletbeli elnök”

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...