< />
2009. július 8.

OVIT Hírek

Nyugdíjas klub eseményei

Rendhagyó Nyugdíjas Klub-programot tartottunk szeptember 6-án, az Ovit ZRt.-nél.
Polczer Ferenc
Nyugdíjas Klubunk már több, mint 10 éve sikeresen működik. A havonta - átlagosan 30 fő részvételével - megtartott klubnapon tájékoztatást adunk a nyugdíjasainkat érintő kérdésekről, és különféle kulturális előadások keretében fotó és filmek segítségével hazai és külföldi tájakat, városokat, kirándulásokat ismerhetnek meg a résztvevők.
A szeptember 6-i klubnap délutánján ettől eltértünk. Fikó Bélá-ra, nyugdíjas munkatársunkra, munkásságára emlékeztünk. A megemlékezés gondolata már a júniusi temetés után megfogalmazódott. Az is indokolta ezt, hogy a temetésen kis létszámmal képviseltük társainkat, mivel a Budapesttől távoli Bordányban (Szeged melletti település) volt.
Fikó Béla 1951-ben került a vállalathoz (akkor még TÁVÉP volt) és vidéki (szerelésvezetőség) munkahelyeken dolgozott. Jó szervezőkészséggel rendelkezett, kulturális- és sportrendezvényeket szervezett. A 60-as évek végén a vállalat budapesti központjába került, a személyzeti osztályra, oktatási csoportvezetőnek. Óriási lehetőséget kapott a cég szakmai utánpótlásának biztosításához (Miskolc-Pereces Szakmunkásképző), de a vállalati dolgozók továbbképzésének megvalósításában is.
Gazdasági munkája mellett elkötelezett híve volt a vállalat kulturális- és sporttevékenységének szélesebb körű és színvonalasabb kibontakoztatásában is. Kiemelkedő sporttevékenységéért megválasztották az Ovit SE elnökének, melyet 25 évig látott el. Asztalitenisz-, labdarúgó- és túraszakosztályokat hozott létre. Sikeresen szereplő csapatokat állított össze az évente megrendezésre kerülő Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozókon (VOTT) való részvételre. Közkedveltté tette dolgozóink körében a magyarországi és külföldi gyalogos, autós és autóbuszos túrázást. Ilyenek voltak többek között a szomszédos országok: Szlovákia (Felvidék), Románia (Erdély), Ausztria (Burgenland) nevezetességeinek, műemlékeinek megtekintése. Megvalósította, hogy olyan fizikai dolgozók, nyugdíjasok és házastársaik is részt vegyenek ezeken a kirándulásokon, akik még sohasem voltak külföldön. Megszervezte és vezette az autóbuszos kirándulásokat nyugdíjasainknak és családtagjaiknak, akik évente öt alkalommal utazhattak országunk szép tájainak, nemzeti nevezetességeinek megtekintésére.


A klubnapra - a rossz idő ellenére is - nagyon sok, közel 50 fő nyugdíjastársunk eljött. Meghívottként megjelent özv. Fikó Béláné, akit Polczer Ferenc, a Nyugdíjas Bizottság elnöke és Aklan Attiláné klubvezető köszöntött. Ezután Fikó Béláné kért szót. Nagyon sok szeretettel köszönte meg az együttérző szavakat és anyagi segítséget, majd átadta a három nagy fényképalbumot, melyek Béla több évtizedes Ovit-os fotóit tartalmazták. Ezt követően - hála a modern technikának - az emlékdélután résztvevői kivetítő segítségével egyórás műsorban láthatták, átélhették újra azokat a perceket, amelyeknek Bélával maguk is részesei voltak.
A Nyugdíjas Bizottság köszönetét fejezi ki a Schrott-családnak az archív anyagok rendelkezésre bocsátásáért és Kiss Ottónak a sikeres film elkészítéséért.
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...