< />
2007. november 12.

PADOSZ Hírek

A Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány kuratóriumának üléséről

Az idei ülések közül a mai a második, amelyen döntés született a beérkezett pályázatokról. Az alapító Paksi Atomerőmű Zrt. által biztosított évente 500 millió forintos keret felhasználásakor az alapítvány a település-, térség- és gazdaságfejlesztést tartja szem előtt.
Az érintett önkormányzatok, azok társulásai, továbbá a közigazgatási területükön működő intézmények, közhasznú szervezetek, civilszervezetek, egyesületek és gazdálkodó szervezetek segítséget kaphatnak mindazon tevékenységeikhez, amelyek az alapítvány céljával egyértelműen összhangban állnak.
A 2007. évi pályázati kiírás az alapítvány kiemelt céljainak megvalósítása érdekében az európai uniós forrásokból magyar társfinanszírozás mellett támogatott operatív programok pályázatainak előkészítését, illetve a pályázatokon való részvételt segíti. A támogatás lehetséges formája a pályázati lehetőségek elősegítése, illetve a pályázatokhoz szükséges önrész meghatározott részének biztosítása. A kuratórium külön preferálja a települések és térségek közötti fejlesztési összefogást, a munkahelyteremtést, valamint a helyi turisztikai vonzerők fejlesztését célzó beruházásokat.
A 2007. évi pályázati kiírás második pályázati fordulójában a kuratóriumhoz negyvenkettő pályázat érkezett, az igényelt támogatás összege 495.988.993 Ft volt. A kuratórium a mai napon, dr. Kocsis István, az MVM Zrt. vezérigazgatójának elnökletével megtartott ülésén több mint 244.000.000 Ft odaítéléséről döntött. A 2007. évi második pályázati fordulóban támogatott 24 pályázat elsősorban munkahelyteremtésre, gazdaságfejlesztésre, valamint a helyi turisztikai vonzerő fejlesztésére irányult.
(Sajtóközlemény)
Paks, 2007. szeptember 28.

Mittler István
az alapítvány kommunikációs megbízottja
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...