2008. március 20.

Gondolom az élet több területén találkozott már a kedves olvasó olyan esettel, hogy bizonyos dolgokat azonnal el kellett dönteni, más kérdésekben viszont napok, hetek, hónapok alatt dőlnek el az ügyek.

A szakszervezeti munkának is megvannak a maga szépségei, amiben szinte azonnali döntéseket kell hozni, és van bizony olyan eset, hogy szinte egy gyermek is felcseperedik, mire egyezség születik. Az utóbbira mondanék el egy példát, ami Magyarországon párját ritkítja. A villamosenergia-ipari munkavállalók gazdasági, szociális, és egyéb - a munkáltatói és munkavállalói területeit szabályozó - alapdokumentuma a Villamosenergia-ipari Ágazati Kollektív Szerződés (VKSZ).
Az első megállapodást 1995-ben írta alá a VDSZSZ elnöke, illetve a Munkáltatói Szövetség vezetője. Az évenkénti bérmegállapodásoktól eltekintve több évig nem került módosításra, ráadásul amivel szinte egyedülálló volt hazánkban az az volt, hogy az éppen pozícióban lévő szakminiszter (munkaügyi ) ki is terjesztett az aláírókon túl a villamosenergia-ipar minden területére. Példaként állítva több ágazat elé a jól működő egyeztetési, és megállapodási rendszerek alkalmazását.
Hét éve fogalmazták meg a VKSZ-t kötő felek, hogy közös szándékkal módosítják, korszerűsítik a dokumentumot, hozzáigazítva a munka világának változásaihoz. Hét esztendeig tartó tárgyalássorozat eredménye a 2008. február 12-én aláírt Kollektív Szerződés, amely számunkra komoly érték, beltartalmát tekintve pedig fontos megállapításokat, mértékeket tartalmaz. Nem térnék ki a módosítás minden elemére, két kivételt azonban megemlítenék.
Az egyik az a módosítás, hogy kikerült a VKSZ-ből a "C” tarifára történő utalás, szabályozás. Ezt mi nem visszalépésként kezeljük, vagy veszteségnek tartjuk, mert a kedvezményes villamosenergia vételezés egy magasabb jogszabályban került rögzítésre. Azon lehetne vitatkozni, hogy a mérték megfelelő-e - a tárgyalásokon vitatkoztunk is rajta - ám azt gondoljuk, hogy a semminél lényegesen több, illetve ezt a szakszervezeti vívmányt megőriztük. Tudjuk, hogy van még e történet körül megoldandó probléma. Azon vagyunk, hogy megtaláljuk a megoldásokat. Összesítésként tehát szűkült a VKSZ, ám az intézmény megmaradt.
A másik ilyen kérdés, amit mi "átlagkereset kontra távolléti díj” -nak neveztünk. A munka törvénykönyve 1996-óta a távolléti díj fogalmat használja, ám a Kollektív Szerződésben ettől el lehetett térni, lehetett alkalmazni az átlagkereset számítás szabályait is, ha a felek ebben meg tudtak állapodni. A törvényből ki lehetne bogarászni, hogy mi is a különbség a két féle megfogalmazás között, ám leegyszerűsítve a megoldást: néhány százezer Ft, a munkavállaló kárára. A mi szabadságunk pénzbeni mértékét a VKSZ szabálya határozta és szabályozza, ebből következik, hogy számunkra nagyon fontos volt, hogy ebben a pontban ne legyen módosítás. Pontosítva: ha módosul a szabadság kiszámításának módja - távolléti díjra - ne okozzon jövedelem csökkenést, helyi szinten a kompenzációról meg kelljen állapodni. A VKSZ VIII. fejezet 4. pontja úgynevezett megengedő jellegű, tehát nem kell kötelezően a feleknek a távolléti díjra áttérni, ezt egyébként a XII. fejezet 2.1. pontja átmeneti rendelkezés alatt egyértelműen rögzíti. E pontnak a módosítása is számunkra megfelelő, mivel jövedelem csökkenést nem fog okozni tagjainknak, a munkavállalóknak. (Jelen információnk szerint a munkáltató nem kívánja kezdeményezni a helyi szintű alkalmazás módosítását.)
Ebből a két példából is látható, hogy alapos tanulmányozást igényel mindenki részéről a dokumentum - amit az INTRANET PADOSZ oldalán is meg lehet tenni - és meggyőződhet az érdeklődő, hogy bár hosszú folyamat került lezárásra, ám az értékünket, vívmányainkat ágazati szinten is meg tudtuk őrizni.

Lőrincz László

Hozzászólás írása:

• Kérjük jelentkezzen be!