< />
2007. augusztus 27.

PADOSZ Hírek

A szakszervezetek erőteljes együttműködésével
Üzemi tanács-választás lesz a paksi atomerőműben

A PADOSZ, a MÉSZ, az ATISZ és a Munkástanács ez év tavaszán megállapodásban rögzítette közös jövőbeni terveit, többek között azt is, hogy a 2007. szeptember 19-én és 20-án zajló ÜT-választás során egymást erősítve munkálkodnak az ÜT tagok jelölése, a választás eredményessége érdekében.
A választás időpontjára várhatóan befejeződik az ATISZ-nak a Munkástanáccsal történő egyesülése, és így a 2007. évi ÜT választáson már csak három szakszervezet, a PADOSZ, a MÉSZ és a Munkástanács fogja képviseltetni magát.
Bocsor István, a PADOSZ elnökhelyettese a választással kapcsolatban elmondta, hogy a szakszervezetek között a 2007. március 27-én létrejött megállapodás alapján szoros együttműködésre törekednek. Ennek egyik legfontosabb momentumaként július 23-án megszületett a közös elhatározás az új ÜT-tagok személyét illetően. A korábbi választásokon a szakszervezetek között konkurenciaharc folyt, mindegyik szakszervezet igyekezett minél több jelöltet állítani, és minél több támogatót, szavazót megnyerni. Előfordult, hogy közel 60 fő volt a jelöltek létszáma. Most a négy szakszervezet az említett megállapodásuknak köszönhetően összesen 13 főre tesz javaslatot. A szakszervezetek jelöltjeinél azonban továbbra is szerepelni fog a szervezeti hovatartozás, mivel reprezentativitásukat jogilag csak ebben a formában lehet megújítani.
A szakszervezetek megegyeztek továbbá a választás technikai lebonyolításában is. Közösen vállalják a szervezési munkák elvégzését, a tájékoztatók közzétételét, jelöltek bemutatását és a költségek viselését is. Közösen veszik ki részüket abból a komoly feladatból, amit a részvételre való mozgósítás jelent. A cél az ÜT választásnak a munkavállalók minél nagyobb részvételével történő gördülékeny, eredményes lebonyolítása. Most nem kell energiát, időt és pénzt felhasználni, hogy a másik szakszervezettől szerezzenek szavazókat, támogatókat, hisz egyeztetett jelölteket állítanak. Ha sikerül az elképzelésüket megvalósítani, akkor az ÜT olyan heterogén szervezet lesz, melyben mind a három szakszervezet jelöltje megtalálható lesz, illetve annak munkájába minden szakszervezet ténylegesen részt vehet.
Szántóné Dr. Mónus Edit, az üzemi tanács elnöke tájékoztatójában kiemelte, hogy a választás idejének meghatározásánál tekintettel voltak a cég karbantartási tervére. A hároméves ciklus ugyanis novemberben jár le, de akkor a munkavállalók nagy része - tekintettel a főjavítási munkák befejezésére és a szabadságkiadási szabályokra - rendes szabadságát tölti, és így fennáll annak a veszélye, hogy a munkavállalói létszám kevésnek bizonyul a választáshoz. Szeptemberben viszont még tart a főjavítás, és a munkavállalók a területen vannak.
Szántóné Dr. Mónus Edit elnök megbízatása ez év júniustól - a korábbi elnök PADOSZ elnökké történő megválasztásától - az új ÜT-választásig szól. Az új ÜT az alakuló ülésen tagjai közül választja majd meg az elnököt és két helyettesét. Az ÜT elnöke hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a munkavállalók részvétele a szavazáson, hiszen nekik nemcsak kötelességük, hanem joguk is van. Az ÜT-n keresztül tudják jogaikat gyakorolni, melyek leginkább a szociális területen, jóléti ingatlanokkal, pénzeszközökkel kapcsolatban állnak fenn.
A választási bizottság a szervezési munkát már megkezdte, és a választási hirdetményt közzétette. A jelöltállítás határideje augusztus 15. Tekintettel több ÜT tag nyugdíjba vonulására, és a szakszervezetek együttműködésére, az üzemi tanács összetételében jelentős személyi változás várható.

- Lovásziné Anna -
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...