< />
2008. augusztus 5.

PADOSZ Hírek

A VDSZSZ Szövetségi ülés keretén

belül, Balatonkenesén a Dunamenti Erőmü üdülőjében találkoztak az iparág Kft-és szakszervezeti tisztségviselői.
A Kft-és témákat felvezető VDSZSZ elnökhelyettes megállapította, hogy az iparági foglalkoztatásban nagy mértékű átrendeződés tapasztalható. A VDSZSZ-nek egyre intenzívebben kell foglalkoznia a Kft-és munkavállalók ügyeivel.
  • Szóba került az ATOMIX Kft 4010 TEAOR szám alá történő besorolásának kérdésköre is. Az összegzett vélemény: akkor van esély a 4010 alá történő besorolásra, ha a tulajdonost sikerül meggyőzni és ő ebben támogatja a szakszervezetet, sőt akár önálló kezdeményezést is tesz.
  • Az ülésen napirendre került a Kft-és szakszervezeti tagok után a VDSZSZ-hez történő tagdíj befizetésének ügye is.
A kft-és témákon túl a VDSZSZ vezetősége több más hasonló fontosságú kérdésről is tárgyalt, így
  • szó volt többek között a – foglalkoztatási csomag problémájáról, az érdekképviseleti és érdekérvényesítés átfogó programjának a hiányáról és szükségességéről, az Ágazati KSZ kiterjesztésének lehetőségéről, a kölcsönzött munkaerővel kapcsolatos ügyekről, illetve az MT tervbe vett módosításáról.
ATOMIX Kft: Közel három hónap telt el a KSZ tárgyalások felújítása óta, de sajnos aláírt megállapodásról még mindig nem számolhatunk be. Az intenzív kezdés után a tárgyalások –megrekedtek. Ennek az oka abban lelhető fel, hogy a tulajdonos a Kft vezetőjét úgy engedte el KSZ-t tárgyalni, hogy az csak minimális kompetenciával bírt. Pontosabban teljeskörü kompetenciával bírt, kivéve azokat a kérdéseket, amelyek úgymond a “pénzes” kategóriába tartoznak.
Csak a jelentősebbeket megemlítve:
  • a Kft ügyvezetője nem állapodhatott meg a túlóra magasabb mértékű elszámolásában,
  • a 13. havi fizetés, a nyugdíjpénztári és egészségpénztári támogatás, de még a javasolt segélyek ügyében sem.
A PADOSZ előbb informális, majd hivatalos formában is felvette a kapcsolatot a tulajdonosi képviselőkkel, amelynek eredményeképpen bizonyos előrelépés következett be. A munkáltató megküldte az általa elfogadható és erőteljesen megkurtított KSZ változatát tárgyalási alapként a PADOSZ-nak, illetve a HUIG Igazgatóját megbízta a PA Rt Vezérigazgatója a vitatott kérdések megtárgyalására. A konkrét tárgyalás időpontjaként 2002.július 3-ra lett kitűzve amely után a Kft PADOSZ-os Bizalmi Testülete fogja értékelni az ott elhangzottakat.
Reméljük, a HUIG vezetőjével lefolytatan-dó tárgyaláson lesz érdemi elmozdulás, ellenkező esetben a PADOSZ minden törvényes eszközt be fog vetni a munkavállalók és a munkáltató számára is értékeket tartalmazó KSZ megkötése érdekében.

Lapzárta utáni hír: A tárgyalás eredményeként némi elmozdulásról számolhatunk be, amelyről 07.05-én jelentetünk meg bővebb információkat.

ESZI: Több mint féléves tárgyalássorozat után elkészült az ESZI új KSZ tervezete. Jóváhagyásához már csak az ESZI-t felügyelő Kuratórium jóváhagyása szükséges. Reméljük a Kuratórium a jóváhagyását minél rövidebb időn belül megadja, így az ESZI munkavállalói az új tanévet már hatályba léptetett KSZ-el kezdhetik.

DEKOTEN Kft: A PADOSZ is támogatta a Kft ÜT-je által a Biritói Szakképző intézetben sikeresen megtartott DEKOTEN Majális rendezvényt. A rendezvényen több mint 300 fő munkavállaló és családtag vett részt.
A Kft sikeres gazdálkodásának és nem utolsósorban a munkavállalók jó és többletterheket vállaló munkájának köszönhetően, jelentős számú munkavállaló részesült un. ösztönző bérjutalomban.

Neutron Kft: A Kft-ék közül dátum szerint egyik legkésőbbi időpontban, de annál jelentősebb eredménnyel sikerült a munkáltatóval a PADOSZ-nak megkötnie a 2002.-évi bérmegállapodást. A megállapodás értelmében a fizikai állománycsoportban lévő munkavállalók alapbére átlagosan 16 %-al emelkedik. Külön értéke és érdekessége a megállapodásnak, hogy sikerült rögzíteni azt, hogy a Kft összes munkavállalójának béréből számított átlagkereset 2002-ben 1,4 mill..Ft-ra fog növekedni. Sikerült a bérmegállapodáson túl a nyugdíjpénztári munkáltatói támogatást 1 %-al megemeltetni, valamint abban is, hogy a munkáltató 2002-ben rendszerbe állítja a egészségpénztári (VITAMIN) támogatást. A bérmegállapodás hatálybalépésének időpontja 2002.május 01.

NUKLEO-MED Kft: A Kft ügyvezetője és a PADOSZ elnöke által aláírásra került a Kft munkavállalóinak 2002.évi bérmegállapodása. A megállapodás értelmében a munkavállalók átlagosan 9%-os bérfejlesztésben részesülnek, január elsejei hatályú bevezetéssel. A bérmegállapodásban sikerült megállapodni az un. ösztönző bérkeret rendszerbe állításában, valamint az EÜ pénztári 2700 Ft/fő havi munkáltatói támogatásban is. A megállapodásban a munkáltató felvállalta, hogy az üzleti tervében meghatározott éves bérkeretből a rendszeres járandóságok kifizetése után fennmaradó összeget decemberben bérjutalomként ki fogja fizetni.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...