< />
2007. március 29.

PADOSZ Hírek

Ajándékot adni és kapni is jó!

A Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ) Ifjúsági Tagozata ez év februárjában ismét ajándékkal kedveskedett a paksi gyermekeknek.
Ez alkalommal sportjátékokkal, sport-felszerelésekkel örvendeztették meg őket. Az idei akciót is ugyanúgy, mint az előzőeket, maguk a fiatalok kezdeményezték, szervezték és valósították meg. A lelkes kis csapat irányítója, koordinálója Hanol Zsuzsa, a PADOSZ Ifjúsági Tagozatának vezetője.

Hanol Zsuzsanna a PA Zrt. Építész Műszaki Osztályán mérnökként dolgozik. 1999-ben kezdte munkaviszonyát az atomerőműben, és azóta tagja a PADOSZ-nak is. Jó szervezőképességgel bír, a közösségi életből aktívan kiveszi részét. A fiatalokra jellemző mozgékonyság, temperamentum jellemzi őt is, amit még kiegészít sportos megjelenése, szőke, rövid haja és kedves, barátságos természete.
Beszélgetésünk apropója az ajándékozás, annak kapcsán, hogy a PADOSZ Ifjúsági Tagozat jótékonysági vásárt szervezett és az ott összegyűlt pénzből ajándékot vettek a gyermekeknek, és mert éppen nőnapot ünneplünk, ilyenkor pedig a nők kapnak virágot, ajándékot.
- Zsuzsi! Már a harmadik jótékonysági akciót rendeztétek, és az itt befolyt összeget gyerekek számára vett ajándékokra fordítottátok. Hogyan indult ez a kezdeményezés, és milyen siker kísérte ez idáig?
- A PADOSZ fiataljai abból a célból határoztak a jótékonysági akció indítása mellett, hogy támogatást, segítséget nyújtsanak a kisgyermekek részére ott, ahol erre szükség van, ahol örömmel fogadják a támogatást. Ennek lebonyolításához legjobban a karácsony és az azt megelőző napok feleltek meg, hisz ez az az időszak, mely a szeretet ünnepe, az összetartozás és a gyerekek megajándékozása jegyében telik. Nem készen vásárolt, hanem saját magunk és kisiskolások által készített kézműves tárgyakat árultunk jótékonysági célzattal. Ezeknek főként eszmei értékük volt, de ki-ki a maga szándéka szerinti összegben vásárolhatta meg. Első évben a rákos gyermekek javára ajánlottuk fel az adományt, mely egy országos alapítványhoz került. Ekkor azonban felismertük, hogy az általunk összegyűjtött pénz országos tekintetben csupán egy csepp a tengerben, viszont itt helyben, a paksi gyermekek egy-egy csoportjának jelentős összeg. A második évben már úgy gondoltuk, hogy ha Pakson vagyunk, és paksi emberek jótékonykodnak, akkor az itt élő gyerekeknek juttassuk az adományt. A múlt évben két paksi bölcsőde vittünk játékot, ahol nagyon-nagyon örültek neki a gyerekek.
Az idén szintén a saját készítésű alkotásokból befolyt összegből vásároltunk a városi gyermekek részére. Mi magunk, az ifjúsági tagozat tagjai horgolásokkal, üvegmatricás tárgyakkal járultunk hozzá a vásárhoz, a Balogh Antal Általános Iskola két elsős osztályának kisdiákjai pedig karácsonyfadíszeket, fajátékokat, levelezőlapokat, gipszgyertyatartókat, gipszfigurákat alkottak és dekopázs technikával és falapokkal is készítettek ajándékokat. Mind-mind kézzel alkotott, kézzel rajzolt, festett munka volt. Idén az autista és sajátos nevelési igényű gyermekek részére fordítottuk a befolyt összeget. Közel kétszáz ember adakozásából 102 000,- Ft gyűlt össze. A nevelőkkel történt egyeztetés alapján, célzatosan a gyermekek mozgásának fejlesztése érdekében speciális testnevelési eszközöket vásároltunk, melyeket február végén adtunk át. Mi nemes célnak tekintjük ezt a kezdeményezésünket, és mindenképpen szeretnénk folytatni ennek hagyományát a következő években is.
- Milyen programokat szervez még az ifjúsági tagozat?
- Éppen a karácsonyi jótékonysági vásár kapcsán hirdettük meg a kézműves szakkört. Ide bárki jöhet és a foglalkozások alkalmával ingyenesen megtanulhat horgolni. Minden itt készült tárgyat a jótékonysági vásáron kínálunk eladásra. A szakkörök között tervezünk makramézást, kötést, üvegfestést, faeszközök készítését, minden olyan kézműves tevékenységet, mellyel a karácsonyi vásár választékát tudjuk bővíteni.
Nem a jótékonysági vásárhoz kapcsolódik, de nagy sikere van minden évben az ifjúság tagozat által szervezett országos strandpartinak, melyre az iparág különböző területeiről érkeznek résztvevők. Programjainkkal a fiatalok számára kínálunk kapcsolatteremtő lehetőséget. Egyik kiemelt célunknak tekintjük a fiatalok közösségbe történő bevonását.
- Ma éppen nőnap van. Mi a véleményed a nők ünnepéről? Milyen ajándékot fogadsz szívesen nőnapra? Mi a kedvenc virágod?
- A nőnap hagyomány, s mint ilyet ápolni kell! Szívesebben látom azonban, ha a hölgyeket a megfelelő szeretettel és tisztelettel veszik körül mindig és mindenhol, és nem csak ezen alkalomból. Én szerencsés helyzetben vagyok, nem panaszkodhatom, mert körülöttem figyelmes és udvarias férfiak vannak.
Szerintem a virág az igazi nőnapi ajándék. Én mindenfajta virágot nagyon szeretek, mert mindegyik gyönyörű a maga nemében, de nem várom el senkitől, hogy ilyennel ajándékozzon meg. Egy kedves szónak, egy szívből jövő mosolynak sokkal jobban örülök bármilyen ajándéknál.
- Osztályotokon és a szakszervezetnél hogyan történik a "nőnapozás”?
- A nőnapot mindig külön ünnepeljük az osztályunkon. A mi "fiaink” sosem feledkeznek el rólunk, szép szavakkal, virággal kedveskednek nekünk, mi "lányok” pedig megvendégeljük őket házilag készült süteményeinkkel. Nagyon kellemes, jó hangulatú kis összejövetelek ezek. A PADOSZ nevében a szakszervezetis kollégánk szokott felkeresni és megköszönteni bennünket az irodában. Az idén eltértünk ettől a hagyománytól, és részt vettünk a PADOSZ közös nőnapi ünnepségén, melyet az irodaépület földszinti tanácstermében rendeztek a szakszervezet hölgytagjai számára.
- Köszönöm a beszélgetést! Kívánom, hogy továbbra is kapjál sok szép virágot, mosolyt, kedves szavakat!

Lovásziné Anna
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...