< />
Szerző: T. A.
2009. július 7.

PADOSZ Hírek

Atomenergia újrakezdése Európában

A Magyar Atomfórum Egyesület október 3-án, Budapesten szakmai szemináriumot rendezett a fenti címmel, amelyen hazai és külföldi előadók fejtették ki a témával kapcsolatos véleményüket, majd ezt követően a sajtó képviselőit is tájékoztatták az ott elhangzottakról.
Akik az újságírók kérdéseire válaszoltak: Herczog Edit, dr. Katona Tamás, Podolák György, Kovács József és dr. Czibolya László, az egyesület főtitkára
Akik az újságírók kérdéseire válaszoltak: Herczog Edit, dr. Katona Tamás, Podolák György, Kovács József és dr. Czibolya László, az egyesület főtitkára
Podolák György, a Parlament Gazdasági és Informatikai Bizottságának elnöke a hoszszabb távú energiastratégiáról szólva elmondta, hogy az energiapolitikai tervezésnél a környezetvédelem, az ellátásbiztonság és gazdaságosság hármas követelményrendszerét tartották szem előtt. Az elemzések azt mutatják, hogy a következő 15-20 évben a villamosenergia-igények növekedése, az elhasználódott erőműpark pótlása miatt jelentős beruházások szükségesek. Bár növekedni fog a megújuló energiaforrásból származó villamos energia aránya, nem rendelkezünk olyan lehetőségekkel - mondta, hogy csak ezekre a forrásokra támaszkodjunk. A fosszilis energiával működő erőművek a szén-
dioxid kibocsátás miatt jelentenek környezeti kockázatot, ezért a magyar villamosenergia-termelésben az atomerőműnek fontos szerep jut, hiszen ez egy tiszta és gazdaságos forrás. Szükség van egy újabb atomerőmű-blokkra, melyről várhatóan tavasszal tárgyalhat az országgyűlés. Podolák György hangsúlyozta, hogy az Pakson fog megépülni és vállalkozási alapon, nem állami, nem költségvetési pénzből.
A Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, Kovács József az üzemidő-hosszabbításról, a blokkok teljesítménynöveléséről szólt, és hivatkozva a növekvő villamosenergia-igényekre, célszerűnek tartotta új blokk építését. A 2. és 3. blokk teljesítménye 2009-ig 440 MW-ról eléri majd az 500 MW-ot, így minden blokk 108%-on fog teljesíteni, és az üzemidő-hosszabbításhoz szükséges beadványokat az erőmű még az idén benyújtja az Országos Atomenergia Hivatalnak. Újságírói kérdésre közölte, ha megszületik a politikai döntés, 12 év szükséges ahhoz, hogy az új blokk hálózatra termeljen. Mai árakon 1000 MW beépített teljesítményű blokk megépítése 3,5 milliárd euróba kerül.
Sebastian Lawson, az Európai Nukleáris Energia Fórum jogi szakbizottságának szakértője a nukleáris energia jogi kereteiről tartott előadást, de ezt a témát érintette Herczog Edit EU-parlamenti képviselő is, mind előadásában, mind az újságírók által feltett kérdésekre adott válaszában. A képviselőnő ismertette az európai energia három alappillérét, elmondta, a megújuló forrásokból 20%-nál nagyobb részarányt nem lehet elérni, így 80% csak fosszilis és nukleáris forrásokból biztosítható. S mivel a szén-dioxid kibocsátási korlátokat is tartani kell, az atomenergia felhasználása nem megkerülhető. A jelenlegi ciklusban az Európai Parlament számos, energetikával kapcsolatos kérdést tárgyalt és az atomenergia támogatottsága a képviselők között jelentősen növekedett, - de ez csak egy jó kezdet. Ehhez az európai folyamathoz Magyarországnak is érdemes csatlakozni. Herczog Edit kitért a CO2-kibocsátás hazánk tekintetétében várhatóan kedvezőtlen uniós referenciaérték-szabályozásra és a létesítési helyzetre. Szerinte a világon erőműépítési boom van, mely a beszállítóknál kapacitási korlátokat fog okozni. Aki korábban dönt, az egészen biztos, hogy helyzetelőnybe jut.
A dr. Katona Tamás (Magyar Atomfórum Egyesület elnöke) által moderált sajtótájékoztatón egy kifejezetten műszaki vonatkozású kérdésre Herczog Edit a következőképpen válaszolt: "- … nagyon nagy baj lenne, és soha nem döntenék úgy háziasszonyként, hogy az otthon elromlott elektromos vezetékemhez politikust hívjak. Ezért bátran kijelenthetjük, hogy politikusokat műszaki kérdésekben megszólaltatni az olyan, olyasmi, amit politikusként szeretném, hogy nem történhetne meg. A politikának azt kell megmondania, ami a megrendelése. A politika megrendelése pedig az, hogy a lakosságnak és a vállalkozások működtetéséhez, a foglalkoztatáshoz szükséges energiát megfelelő mennyiségben és áron tudjuk előállítani.”
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...