Mit jelent egy mai fiatalnak az Üzemi Tanács?.....erre voltam kíváncsi és megkérdeztem egy közeli ismerősömet, aki az erőműben dolgozó fiatalok átlagéletkorába bőven belefér még.
Kérdésemre, hogy mit jelent számára az ÜT, és mit tud róla?- az alábbiakat mondta:
„Igazából nem sok mindent tudok róla, igaz ismerem, az ÜT elnököt, hiszen régen itt dolgozott Ő is ezen a területen, és innen a dolgozók közül került az elnöki székbe.
Igazából nem tudom, mit csinálnak de azt tudom, hogy rajtuk keresztül lehetett elintézni a lakás-felújítási kölcsönömet. Ők is beleszóltak, az ő véleményük is sokat számított.
Azt is tudom, hogy a fiatalok lakásvásárlásához is közük van, hogy nekik is köszönhető a vissza nem térítendő támogatás, meg a kedvező kamatozású kölcsön is.
Igazából nem tudom mit csinálnak, de azt tudom, hogy az üzemi étkeztetésbe is bele szólásuk volt és van, és hogy nekik is köszönhető, hogy változott a színvonal, és a minőség.
Azt is tudom, hogy szakszervezeti tag választható ÜT- tagnak, függetlenül attól hogy melyik szervezet tagja, sőt ha nem tag akkor is.
Azt is tudom, hogy az ÜT független, minden munkavállaló érdekét képviseli, azét is aki egyik szakszervezetnek sem tagja. Sok mindent nem tudok róla, de érdeklődtem utána, hogy ki lehet ÜT- tag, és mi a dolga az ÜT-nek.
Azért jó ha tudjuk, hogy mit csinálnak, igaz?
A főbizalmink sok mindent elmondott most az ÜT választással kapcsolatban, amit hallott a szakszervezeti ülésen. Én is tag vagyok, még ATOMIX-es voltam mikor beléptem. Valahová tartozni kell! Meg aztán az érdekeinket is kell, hogy képviseljék. Mint az ÜT is.
Még sok mindent nem tudok „mit is csinál az ÜT!” De itt a választás. Majd megtudunk többet is. Igaz?”
És ” igazából”meglepődtem, mert ahhoz képest, hogy nem tudja, mit csinál az ÜT , elég sokat tud róla. De ez természetes volt neki. Reméljük, mire az ÜT választáshoz, érünk mindent tudni fog, legalábbis sokkal többet. Nemcsak Ő, a többi fiatal is. Akik „igazából” nem tudnak sok mindent. De ez lesz a Mi dolgunk, hogy megtudják.
A legfontosabb, hogy a fiatalok is tudják „igazából”, hogy miért fontos az ÜT és a tagjainak a választása. Segítsünk!!!
Velük együtt még erősebbek vagyunk!
Forrás: PADOSZ
újság VIII. évf. 3.sz.ő>