< />
2008. augusztus 5.

PADOSZ Hírek

EGYESÜLET A NUKLEÁRIS IPARÉRT

Nyugat-Európában minden területnek megvannak a maguk szakmai érdekképviseleti szervei. A nukleáris ipar képviselője a FORATOM
amely feladatának tekinti az ágazat képviseletét az Európai Unió bizottságaiban és az Európai Parlamentben. A Magyar Atomfórum Egyesületet hazai gazdálkodó cégek alapították 1999 júniusában, és a FORATOM tagság előnyeit is kihasználva megalakulásától azon munkálkodnak, hogy a csatlakozási folyamatban a hazai atomenergetika ne akadályozó, hanem a folyamatot aktívan segítő terület legyen.
Zarándy Pál elnökkel és dr. Czibolya László főtitkárral beszélgettünk az egyesület feladatairól, eredményeiről.


- Egyesületünkben jogi személyek működnek együtt, néhány fős szakértői cégektől a legnagyobbig, a Paksi Atomerőműig, közel félszázan - tájékoztat Zarándy Pál elnök. Céljaink közé tartozik az atomenergia békés célú alkalmazásának elfogadtatása a politikai, a gazdasági, valamint a civil társadalom szereplőivel, a hazai közvéleménnyel, és a nukleáris energia felhasználására irányuló fejlődés elősegítése. Képviseljük és támogatjuk a magyar nukleáris ipart új magyar és nemzetközi üzleti lehetőségek feltárásával, és mindezek érdekében tagjaink számára fórumot biztosítunk kapcsolatok létesítésére, konzultációkra és kollektív tevékenységre Magyarországon és nemzetközi szinten egyaránt.

- A hazai közvélemény-kutatási adatok azt bizonyítják, hogy a Paksi Atomerőmű energetikai jelentőségét a hazai lakosság jelentős többsége elismeri, meglétét szükségesnek tartja. Az ellenérvek során elhangzó atomlobbi kifejezés azonban negatív emóciókat vált ki.

- Fő küldetésünk az iparág érdekeinek kommunikálása. Ha úgy tetszik, lobbicsoport vagyunk, nem tagadjuk. Ez a világ fejlettebb felén nem rosszul hangzó szó, ott természetes, hogy ha valakinek legitim érdekei vannak, azt megpróbálja érvényesíteni. Amit mi mondunk, az szakmailag megalapozott, számon kérhető. Elnökségünk meghatározta a kommunikációs stratégia legfontosabb elemeit és a tájékoztatási munkánk célcsoportjait. Ezek a kormányzati szervek, parlamenti bizottságok, frakciók, országgyűlési képviselők és önkormányzatok, továbbá a pártok, civil szervezetek, szakmai és természettudományos sajtó, valamint a napi sajtó.
Egyesületünk munkabizottságai részben megfelelnek a FORATOM munkacsoportjainak, ami megkönnyíti az együttműködést. Az egyesület munkáját öttagú elnökség irányítja, a munkaszervezet vezetője dr. Czibolya László főtitkár, aki a több és sokrétű feladata mellett internetes honlapunk „kezelője”.

- Főtitkár úr! Ön gyakran tart szakmai előadásokat és oktatott a szakújságírók nukleáris akadémiáján is. Naprakészségét bizonyítja, hogy nem emlékszem olyan atomenergiával, nukleáris témával kapcsolatos rendezvényre, öszszejövetelre, ahol nem találkoztunk volna. Honlapukon jelenleg milyen címek alatt keresgélhetnek az érdeklődők?

- A „Korábbi hírek” mellett jelenleg számos téma szerepel a Hírek, az Események és a Kiadványok rovatokban. Olvashatnak az amerikai atomerőművek teljesítménynöveléséről, finn elemzésről, mely szerint gazdaságos az új atomerőmű építése, de megtudható, miként védekeznek besugárzással a lépfene-kór ellen…
Megtalálható a honlapon Vinnai István Kis enciklopédiája, melyben az atomenergetikában leggyakrabban szereplő szakkifejezések rövid meghatározása szerepel alfabetikus sorrendben. Az olvasóktól kapott észrevételek alapján szeretnénk a szakkifejezések jegyzékét bővíteni, ezért minden visszajelzést örömmel veszünk.

- Paks a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az EU véleménye szerint is biztonságosan működik, csatlakozásunknak nem akadálya, az atomerőmű élettartam-hosszabbítása, úgy tűnik, „sínen van”. Mindkét vonatkozásban ismert eredményes kommunikációs- és lobbitevékenységük. Zarándy úr, mi a helyzet jelenleg Nyugat-Európában?

- Tavaly év végén tapasztaltuk, hogy az EU-ban újabb kezdeményezések kezdenek „beérni” a nukleáris energiatermelést illetően. A ’90-es évek elején, közepén kerülték még ezt a témát, nemzeti ügynek tekintették.
Az Európai Unióban olyan szabályozás kidolgozása folyik, amelynek célja, hogy az atomenergia egyes kulcskérdéseit, mint a biztonság, a radioaktív hulladékok és a nukleáris pénzügyi alapok, összehangolt módon lehessen kezelni. A FORATOM sokat dolgozott azért, hogy az unió energiapolitikáját megalapozó ún. Zöld könyvben az atomenergia már úgy szerepel, mint a belátható időn belül megkerülhetetlen energiaforrás.

- T. A. -
(Forrás: "forró drót" újság 8. évf. 12.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...